Sok Bradburryt olvastam, de ez valahogy kimaradt...
Az első bekezdéseidtől King Needful things, Insomnia regényei ugrottak be...
Ráfekszek és elolvasom...
Véletlenül jutottam ide, a Balhüvelykem bizseregtől...
Érdekes az elemzésed!
Üdv
@mocsariszorny: Egynek elmegy; ha posztlovecrafti történeteket akarsz olvasni, akkor akár ezt is választhatod. A Missiont ajánlom, a klasszikus Laird Barron legjobb pillanatait hozza, csak nem olyan prosztó nyelvezettel. De azt hiszem, most ismétlem magamat. Mindenesetre örülök, hogy nem csak én éreztem vontatottnak néhány írását. Amúgy ennek a vonalnak a kimerülése törvényszerű (mint bármi másé), hiszen a kozmikus iszonyatra is rá lehet unni egyszer, de azért jó dolog, hogy van ez a kis fellendülés a zsánerben. Egyébként november óta kapható az új Grau-kötet is, a They Don't Come Home Anymore. Ki tudja, talán abban már jobban megütött egy saját hangot.
Hát, Barron első három könyve egy darabig elég volt, tőle a legközelebb a Croningot szeretném elolvasni. De amúgy most, ha végzek az aktuális olvasmányommal, kicsit félreteszem a fikciót és lazítok egyet egy jó kis Blackwood-életrajzzal (amit megtehettem volna az Azilumos cikkem megírása előtt, de ugye akkor még nem volt meg a könyv...).
Ezt a Bartlettet korábban is ajnároztad, és amit most írtál róla, határozottan tetszetős. Köszi, biztos, hogy olvasni fogok tőle valamit. Szimpatikus a hozzáállása, mert olyan fazonnak tűnik, aki tényleg éli, amit leír, nem egyszerűen csak a piacra termel. Ha nem áll össze egy írás történetté, az nem feltétlenül baj, amennyiben a fíling megvan hozzá. Valami ilyesfélét tapasztalok Ligotti The Mystics of Muelenburg című novellájával is: igazából semmi nem történik benne, és az is döcögve, de valahogy az atmoszféra mégis zseniálisan ott van.
Az én polcomon még egy olyan könyv figyel, hogy Michael Griffin: The Lure of Devouring Light. Roppant kedves és csalogató novellacímek sorakoznak a tartalomjegyzékében, remélem, megszolgálják majd a vonzódásomat.
Ezt érdemes végigolvasni? Itt-ott antolgiákban belefutottam Grau sztorikba, és kivétel nélkül untam őket. Ez a poszt-Lovecrafti amerikai horror kezd egyre fárasztóbb és ötlettelenebb lenni. Persze lehet, hogy adok neki egy esélyt én is.
Ha már Barron: kint van az új válogatás, a Swift to Chase. Kíváncsi vagyok, mit gondolsz róla. Még tovább megy az úton a kozmikus horrortól a ponyva-kaland felé, amit a The Beautiful Thing... kötetben elkezdett, viszont itt a legtöbb sztorit összekapcsolják közös helyszínek meg karakterek.
Amit ebből a típusú cuccból végsőkig ajánlok: Matthew M. Bartlett. Gateways to Abomination és Creeping Waves c. kötetek. Iszonyat para az ember, kicsit olyan, mintha egy alkoholista favágó Ligottit olvasnál, tele van szorongással meg valódi iszonyattal, de közben hiányzik belőle minden irodalmi allűr. Az arc világos, hogy önterápiás jelleggel ír novellákat (a Gateways... magánkiadásban jött ki e-könyvként, mert nem akart kiadót keresni), amik gyakran nem is állnak össze történetté (viszont minden írás ugyanabban a városban játszódik), és esetenként csak annyi a célja, hogy bántsa velük az olvasót. Elég érdekes.
@mocsariszorny: Megeshet, hogy a te olvasottságoddal nem fogsz hanyatt esni a kötettől, persze ha nekifutsz ismét, nem akarlak eltántorítani. :-) A Mother's Milket szerintem azért bírnád. Az Original Occupant főleg a blackwoodi légkör miatt érdekes. A Pig Thing a végkifejlete miatt mókás. A What God Hath Wrought? jóféle frontier történet. A To Forget and Be Forgottent főleg a narrátor nagyon lesújtó lelki alkata teszi emlékezetessé. A The Ancestors pedig simán jó. Ezeket tudnám kiemelni, amennyiben szelektálni szeretnél. A Where Angels Come In engem eléggé magába rántott, megadta azt a jó kis félelemélményt, amire egy horrornovellától vágyok.
Ezt nekem is be kéne fejeznem. Tök jó ajánló, talán vissza is térek hozzá, de miután elolvastam a nyitósztorit, a Where the Angels Come In-t, valahogy elvesztettem az érdeklődésem. Nem rosszul megírt a novella, csak már minden részletét olvastam máshol, és számomra nem volt hatásos zsigeri szinten sem. Nem találtam rossznak sem, csak olyan meh-nek.
De lehet, hogy csak rossz passzban kezdtem neki és tovább kell küzdenem a kötettel.
@mocsariszorny: Háh, egy komment! :-D Nathan Ballingrud mint író nagyon érti a dolgát, tetszik a stílusa. A North American Lake Monstert alig bírtam letenni, ha egyszer kézbe vettem. Viszont a nyomasztó atmoszférát, a természetfelettit kevésnek találtam benne a főszereplők emberi problémáinak súlya mellett. Ennek csúcsa az S. S. című írás volt a szüzességét elveszítő és beavatási rítuson áteső neonáci-jelölt gyerekkel. Abban konkrétan egy darab természetfeletti esemény nincs, pedig mint novella, az S. S. nagyon jó. Nem bánom, ha Ballingrud átmegy kicsit vadócba. Most a Nightscript című antológia első kötetét olvasom, és készítgetem hozzá a feljegyzéseket, remélhetőleg csakhamar bejegyzés lesz belőle.
Ja, ez tök jó sztori. Elég fasza a lezárása.
Most olvastam tőle két másik novellát is ilyen tematikus gyűjteményekben. Úgy tűnik elmozdult a vadabb, műfajibb irányba, a ponyvahatások nyilvánvalóbbak lettek. De ez is jól áll neki. A Skullpocket c. sztori úgy trash, hogy a vége nagyon nyomasztó és szomorú, az Atlas of Hell pedig simán csak zseniális, noha teljesen más, mint a North American Lake Monsters novellái.
Itt akkor tökre meg is jegyezném, hogy ezekben a napokban Matthew M. Bartlett Gateways to Abomination című könyvét olvasom, és nagyon, nagyon ajánlom neked is. Nem regény, nem is novelláskötet, ilyen nagyon rövid, lazán kapcsolódó izék vannak benne. Olyan, mint egy rémálom, és nagyon jól van megírva. Az utóbbi idők nagy felfedezése. Ebookban tolom, ha végeztem vele, be is szerzem a másik könyvét, a Creeping Waves címűt.
Nem akarsz amúgy írni a Black Aether fanzineról? Témába vág, és jól tudnál reflektálni az erősségeire/gyengeségeire, hisz ismered ezt a zsánert.
@mocsariszorny: Az előbb természetesen neked válaszoltam, csak elfelejtettem a jó gombra kattintani, és nem módosíthatom utólag a hozzászólásomat. Fura.
Köszi az ajánlásokat. A Neglected Gardent pont olvastam a New Weird című antológiában. Sokra már nem emlékszem belőle, a leginkább arra, hogy női test meg növény (utaltam is erre a novellára a Carcosa árnyaihoz írt utószavamban). Az antológiában egyébként ezt a novellát egy A Soft Voice Whispers Nothing című iromány követte valami olaszos nevű pacáktól. ;-)
Azért a Men from Porlockot a Book of Cthulhunak köszönhetem, amiért hálás vagyok neki. Amit még nagyon jónak találtam abból a könyvből, az Charles Strosstól az A Colder War című írás, ami remekül ötvözi a hidegháborús pánikot a "Cthulhu-mítosszal", és igen furmányos csavarral végződik. Ramsey Campbell The Tugging című novellája is hoz egy elég ütős kozmikus hangulatot. Emellett Joe Lansdale-től a The Crawling Sky szerintem egy jó történet. Igazából semmi extra: kóbor lelkész küzd a lovecrafti szörnnyel egy elképesztően rothatag módon lepukkant, félreeső tanyavilágban. Amolyan ponyvahorror, de én nagyon élveztem. Adott esetben kifejezetten rá tudnék hangolódni Jebediah Mercer tiszteletes kalandjaira. A Deadman's Road című kötet amúgy épp az ő főszereplésével íródott történeteket tartalmaz.
A Year's Best Weird Fictionből nekem az első szám van meg, egy darabig olvastam, de nem nyűgözött le. Chen Qiufantól a Year of the Rat tetszett a legjobban. Volt egy történet, ami gyakorlatilag a Homokembert meg Freud Das Unheimliche című elemzését értelmezte újra, történetként nem tartottam maradandónak, de az utalások jópofák. Lehet, hogy újra kéne olvasnom. És volt egy transzvesztitás történet, ami amolyan viccesféle volt.
Jó lenne, de nem.
A Book of Cthulhu meg a többi homage könyv engem is nagyon lezsibbaszt. Elképesztően unalmas mind, kábé a halál. Most olvasom Year's Best Weird Fiction vol. 2-t, de néhány történettől eltekintve (mint például az Atlas of Hell a fent említett Nathan Ballingrud-tól, ami abszolút zseniális) rohadt gyenge. Úgyhogy ha el tudom kerülni, nem is veszek ilyen többszerzős szarokat (csak ha van benne friss Jeffrey Ford vagy Ballingrud sztori).
Viszont most tolom Kathe Koja novelláskötét, az Extremities-t. Eddig elég masszív, a The Neglected Garden című novellának abszolút helye van bármilyen best-of-weird beszélgetésben. Ha a kezedbe kerül a kötet, ne habozz!
@mocsariszorny: Ez a könyv kellemes kis gyöngyszem, de bevallom őszintén, én a rövidségének is örültem, mert nem rajongok a szófosásért. Az elmúlt időkben bele-beleolvasgattam a Kiernan-Gaiman-féle Book of Cthulhu történeteibe, és hát... nem sűrűn éreztem, hogy hej, de megérte. Viszont cserébe jó hosszúak voltak. Rucker történeteinek a tömörség is erénye.
Eddig nem is tudtam, mi a manó az a Humble Bundle, de lehet, érdemes lenne megismerkednem vele. Az általad ajánlott könyvet végül inkább fizikai formában rendeltem meg a Book Depositoryról. Köszönöm a javaslatot. Vajon a Small Beer Press a nevében szereplő nektárból is küld a kiadványai mellé? :-)
A Humble Bundle-n most van egy e-könyv csomag a Small Beer Press könyveiből, ami elég jó, és benne van a North American Lake Monsters is, amit szerintem eléggé élveznél.
@mocsariszorny: Egyesek számára valószínűleg még Joshi sem elég polkorrekt, hiszen úgy volna csak igazán hiteles, ha indiaiként leszbikus vagy transzvesztita volna. Azt gondolhatnánk, az irodalomnak, a költőnek/írónak az erkölcsi tanítás funkcióját tulajdonító felfogás rég kiveszett, ehhez képest úgy látszik, mégiscsak fennmaradt némi nyoma, méghozzá egészen meglepő oldalon.
Úgy tűnik egyébként, hogy ez az eset egy kiterjedtebb idiotizmus megnyilvánulása a fantasztikum világában. A 444 novemberben, kb. ezzel a poszttal egyidőben cikkezett arról (a Magyar Nemzet Online-on pedig, ha jól emlékszem, korábban, Lakner Dávid, akit már régóta jó újságírónak tartok), hogy az érzékenység és a tolerancia jegyében még a szabad szólást is korlátozni akarják a finomlelkű egyetemisták, így pl. sértőnek találják az indiánjelmezt halloweenkor, és lehetőség van arra, hogy pl. a nemi erőszak áldozata ne tanuljon erről a bűncselekményről, nehogy az felkavarja. De ezt a termést gyarapítja az, hogy az ottawai egyetemen hallgatók kifogásolták a jógaoktatást, hiszen annak fehérek általi tanítása a gyarmatosított India kultúrájának megsértése, illetve a Princetonon néger aktivisták a Wilson elnökre való utalások miatt tiltakoztak, mondván, nevezettnek voltak rasszista megjegyzései.
Annyiban megértem ezeket a szerencsétleneket, de Lovecraft esetében egy bohózat, hiszen a fantasztikum objektíve kimagasló, hagyományteremtő alakjáról beszélünk, akit nem a rasszista kiszólásai miatt méltatunk ebben a rajongói közegben, hanem fikciójának nagyhatású gondolati magváért, ami nem a rasszizmus volt, még akkor sem, ha tény, hogy annak is akad nyoma Lovecraft írásaiban (vö. pl. Red Hook, Árnyék Innsmouth fölött). Az eset külön pikantériája és szégyene, hogy a WFC első ülése 1975-ben kifejezetten a Lovecraft-körről szólt, de pl. 1978-ban is Howard volt a központi téma, akitől ugyebár, khm, szintén, khm, távol állt a polkorrektség (csekkolható a Wikipedián).
Érdemes egyébként Joshi blogját olvasni. Ő még talán novemberben lezárta a vitát, viszont nagyon szépen, tömören pontokba szedte az ellenvetéseit. Külön vicces abba belegondoloni, hogy ez az érzékenységmánia meddig fajulhat. Joshi hoz néhány kiváló példát; én azt tenném hozzá, mikor jönnek elő szélsőséges feministák azzal, hogy nem kellene olyan művészekre, történelmi alakokra emlékezni, akik kurváztak. A feministák számára a prostitúció a férfiuralomnak és a nők tárgyiasításának egy fontos intézménye, ilyenformán sértő minden nőre nézve, és összeférhetetlen a politikailag korrekt szemlélettel, hogy ilyen elnyomók emlékét dédelgetjük. Vagy inkább ne adjak ötleteket, hátha valamelyik aktivista tud magyarul és olvassa ezt? :-D
Ez az Older gyerek pedig, akinek '15-ben jött ki az első könyve, a közreműködésével és a megnyilvánulásaival (sajnos beleolvastam a Twitterjébe) leginkább egy bohócként pozicionálta magát ebben a kabaréban.
(Kis mellékvágány, de muszáj megemlítenem, mert szemléletes kontraszt. Susan Estritchet, a feminista kutatót 1975-ben megerőszakolták. Erre ő 1986-ban a Yale Law Journalben 98 oldalas tanulmányban elemezte a nemi erőszak törvényi szabályozását, annak gyakorlatát és visszásságait, és ezen kívül is könyvet írt a témáról. Ma pedig egy hallgató egyszerűen kihagyhatja a témát a tananyagból, mert felszínre hozza a traumáit. Távol álljon tőlem az érzéketlenség, de némiképp megmosolyogtató ez a különbség.)
Nagy respect amúgy Joshi-nak, hogy visszaadta a díjait. Caitlín R. Kiernan csak csendben örül, hogy neki még lovecraftos van. Egyébként atz egész egy hatalmas faszság, úgy ahogy van. Ha valaha is nyernék World Fantasy-t (mintha erre lenne esély) egész biztosan a lovecraftos verziót kérném, vagy nem is kellene.
@mocsáriszörny: Nno, időközben haladgatok a Barron-életmű habzsolásával. A Men from Porlock szerintem kurva jó novella. Szerintem sem a Men from Porlockban, sem a Hand of Gloryban nem egyszerűen "legyőzték" a gonoszt, max. annyira, mint a Charles Dexter Wardban vagy a Dunwich Horrorban: egyszer megnyerték a csatát az emberek, de érezzük, hogy a veszedelem továbbra is ott leselkedik. Ebből a szempontból egyébként a Hand of Glory egész frappáns: a természetfeletti túlélése a főhős hatalomvágyának feléledésében mutatkozik meg. Nem mintha ez egetrengető újdonságnak tűnne. Kifejezetten a Hand of Glory kapcsán egyébként én abban látom az általad említett elponyvásodást, vigyázz, olvasó, spoilerezek, hogy amikor a narrátos-főhős hasbalövi az egyik gonosz górét, akkor az ipse a golyóval a beleiben lenyom egy féloldalnyi monológot kifogástalanul szerkesztett, arisztokratikus angolsággal. És egyáltalán, magát a lövést is egy irritálóan hosszú párbeszéd előzi meg, mint a rajzfilmekben meg akciófilmekben, ahol a jók épp azért tudják legyőzni a gonoszt, mert az elpofázza az időt ahelyett, hogy kinyírná a főhősöket. Ez a Hand of Gloryban kifejezetten idegesítően hatott. Spoiler vége.
Az Occultation és a --30-- tényleg veszett jó novellák. A rendellenesen viselkedő állatok az utóbbiban... Az nagyon nagy volt, bár szerintem _túl_ kevés, zavaróan kevés információt kapunk. (Ez az egész Occultationre jellemző volt.) A végére már kicsit el is vesztettem a fonalat. :-D Az Imago Sequence (kötet) annyiban azért jobban tetszett, hogy ott a novellák nyersebbek, erőteljesebbek voltak. Az Occultationre (kötetre) Barron kicsit finomította a stílusát, és szerintem a stilisztikai ügyesedés a borzalmak élének csorbításával járt.
Egyébként Barron szerintem akkor a legerősebb, amikor valamilyen primitív, de nagy erejű létformát (gombát, szivacsot, férget, stb.) ábrázol a műveiben, vagy ilyenekre céloznak. Azok rendkívül nyomasztó asszociációk tudnak lenni. Az Occultationben már megjelent, és a Beautiful Thingben kifejezetten folytatódott ez a sátánistás-okkultistás vonal, na, az már szerintem nem a munkássága csúcsa.
Terveim és reményeim szerint lesz még Barron-poszt, de most a következő cikk Ligotti Conspiracy of the Human Race-jéről fog szólni.
@Thasaidon: De Plancyra van egy név nélküli hivatkozás a Gonosz mesékben, A mandragórák felvezetőjében (p. 162). Ennek kapcsán egy bejegyzés is született a MesterMűvek-fórumon:
BRAAJEN 2021.01.23. 14:54:06
Az első bekezdéseidtől King Needful things, Insomnia regényei ugrottak be...
Ráfekszek és elolvasom...
Véletlenül jutottam ide, a Balhüvelykem bizseregtől...
Érdekes az elemzésed!
Üdv
Bejegyzés: Ray Bradbury: Something Wicked This Way Comes, Gollancz, 2006, 262 p.
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2017.02.23. 21:08:13
Hát, Barron első három könyve egy darabig elég volt, tőle a legközelebb a Croningot szeretném elolvasni. De amúgy most, ha végzek az aktuális olvasmányommal, kicsit félreteszem a fikciót és lazítok egyet egy jó kis Blackwood-életrajzzal (amit megtehettem volna az Azilumos cikkem megírása előtt, de ugye akkor még nem volt meg a könyv...).
Ezt a Bartlettet korábban is ajnároztad, és amit most írtál róla, határozottan tetszetős. Köszi, biztos, hogy olvasni fogok tőle valamit. Szimpatikus a hozzáállása, mert olyan fazonnak tűnik, aki tényleg éli, amit leír, nem egyszerűen csak a piacra termel. Ha nem áll össze egy írás történetté, az nem feltétlenül baj, amennyiben a fíling megvan hozzá. Valami ilyesfélét tapasztalok Ligotti The Mystics of Muelenburg című novellájával is: igazából semmi nem történik benne, és az is döcögve, de valahogy az atmoszféra mégis zseniálisan ott van.
Az én polcomon még egy olyan könyv figyel, hogy Michael Griffin: The Lure of Devouring Light. Roppant kedves és csalogató novellacímek sorakoznak a tartalomjegyzékében, remélem, megszolgálják majd a vonzódásomat.
Bejegyzés: T. E. Grau: The Nameless Dark, Lethe Press, 2015, 275 p.
mocsariszorny 2017.02.23. 14:41:53
Ha már Barron: kint van az új válogatás, a Swift to Chase. Kíváncsi vagyok, mit gondolsz róla. Még tovább megy az úton a kozmikus horrortól a ponyva-kaland felé, amit a The Beautiful Thing... kötetben elkezdett, viszont itt a legtöbb sztorit összekapcsolják közös helyszínek meg karakterek.
Amit ebből a típusú cuccból végsőkig ajánlok: Matthew M. Bartlett. Gateways to Abomination és Creeping Waves c. kötetek. Iszonyat para az ember, kicsit olyan, mintha egy alkoholista favágó Ligottit olvasnál, tele van szorongással meg valódi iszonyattal, de közben hiányzik belőle minden irodalmi allűr. Az arc világos, hogy önterápiás jelleggel ír novellákat (a Gateways... magánkiadásban jött ki e-könyvként, mert nem akart kiadót keresni), amik gyakran nem is állnak össze történetté (viszont minden írás ugyanabban a városban játszódik), és esetenként csak annyi a célja, hogy bántsa velük az olvasót. Elég érdekes.
Bejegyzés: T. E. Grau: The Nameless Dark, Lethe Press, 2015, 275 p.
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2017.02.02. 00:13:18
Bejegyzés: Adam L. G. Nevill: Some Will Not Sleep, Ritual Limited, 2016, 280 p.
mocsariszorny 2017.01.31. 14:00:45
De lehet, hogy csak rossz passzban kezdtem neki és tovább kell küzdenem a kötettel.
Bejegyzés: Adam L. G. Nevill: Some Will Not Sleep, Ritual Limited, 2016, 280 p.
mocsariszorny 2016.12.16. 14:56:47
Bejegyzés: C. M. Muller (ed.): Nightscript: Volume One, Chthonic Matter, 2015, 199 p.
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2016.11.24. 17:52:44
Bejegyzés: Nathan Ballingrud: The Visible Filth, This Is Horror, 2015, 64 p.
mocsariszorny 2016.11.24. 11:06:17
Most olvastam tőle két másik novellát is ilyen tematikus gyűjteményekben. Úgy tűnik elmozdult a vadabb, műfajibb irányba, a ponyvahatások nyilvánvalóbbak lettek. De ez is jól áll neki. A Skullpocket c. sztori úgy trash, hogy a vége nagyon nyomasztó és szomorú, az Atlas of Hell pedig simán csak zseniális, noha teljesen más, mint a North American Lake Monsters novellái.
Bejegyzés: Nathan Ballingrud: The Visible Filth, This Is Horror, 2015, 64 p.
mocsariszorny 2016.06.14. 11:20:54
Itt akkor tökre meg is jegyezném, hogy ezekben a napokban Matthew M. Bartlett Gateways to Abomination című könyvét olvasom, és nagyon, nagyon ajánlom neked is. Nem regény, nem is novelláskötet, ilyen nagyon rövid, lazán kapcsolódó izék vannak benne. Olyan, mint egy rémálom, és nagyon jól van megírva. Az utóbbi idők nagy felfedezése. Ebookban tolom, ha végeztem vele, be is szerzem a másik könyvét, a Creeping Waves címűt.
Nem akarsz amúgy írni a Black Aether fanzineról? Témába vág, és jól tudnál reflektálni az erősségeire/gyengeségeire, hisz ismered ezt a zsánert.
Bejegyzés: Lynda E. Rucker: The Moon Will Look Strange, Karōshi Books, 2013, 216 p.
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2016.06.07. 22:27:42
Bejegyzés: Lynda E. Rucker: The Moon Will Look Strange, Karōshi Books, 2013, 216 p.
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2016.06.07. 22:24:42
Azért a Men from Porlockot a Book of Cthulhunak köszönhetem, amiért hálás vagyok neki. Amit még nagyon jónak találtam abból a könyvből, az Charles Strosstól az A Colder War című írás, ami remekül ötvözi a hidegháborús pánikot a "Cthulhu-mítosszal", és igen furmányos csavarral végződik. Ramsey Campbell The Tugging című novellája is hoz egy elég ütős kozmikus hangulatot. Emellett Joe Lansdale-től a The Crawling Sky szerintem egy jó történet. Igazából semmi extra: kóbor lelkész küzd a lovecrafti szörnnyel egy elképesztően rothatag módon lepukkant, félreeső tanyavilágban. Amolyan ponyvahorror, de én nagyon élveztem. Adott esetben kifejezetten rá tudnék hangolódni Jebediah Mercer tiszteletes kalandjaira. A Deadman's Road című kötet amúgy épp az ő főszereplésével íródott történeteket tartalmaz.
A Year's Best Weird Fictionből nekem az első szám van meg, egy darabig olvastam, de nem nyűgözött le. Chen Qiufantól a Year of the Rat tetszett a legjobban. Volt egy történet, ami gyakorlatilag a Homokembert meg Freud Das Unheimliche című elemzését értelmezte újra, történetként nem tartottam maradandónak, de az utalások jópofák. Lehet, hogy újra kéne olvasnom. És volt egy transzvesztitás történet, ami amolyan viccesféle volt.
Bejegyzés: Lynda E. Rucker: The Moon Will Look Strange, Karōshi Books, 2013, 216 p.
mocsariszorny 2016.06.07. 15:36:43
A Book of Cthulhu meg a többi homage könyv engem is nagyon lezsibbaszt. Elképesztően unalmas mind, kábé a halál. Most olvasom Year's Best Weird Fiction vol. 2-t, de néhány történettől eltekintve (mint például az Atlas of Hell a fent említett Nathan Ballingrud-tól, ami abszolút zseniális) rohadt gyenge. Úgyhogy ha el tudom kerülni, nem is veszek ilyen többszerzős szarokat (csak ha van benne friss Jeffrey Ford vagy Ballingrud sztori).
Viszont most tolom Kathe Koja novelláskötét, az Extremities-t. Eddig elég masszív, a The Neglected Garden című novellának abszolút helye van bármilyen best-of-weird beszélgetésben. Ha a kezedbe kerül a kötet, ne habozz!
Bejegyzés: Lynda E. Rucker: The Moon Will Look Strange, Karōshi Books, 2013, 216 p.
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2016.06.03. 20:58:28
Eddig nem is tudtam, mi a manó az a Humble Bundle, de lehet, érdemes lenne megismerkednem vele. Az általad ajánlott könyvet végül inkább fizikai formában rendeltem meg a Book Depositoryról. Köszönöm a javaslatot. Vajon a Small Beer Press a nevében szereplő nektárból is küld a kiadványai mellé? :-)
Bejegyzés: Lynda E. Rucker: The Moon Will Look Strange, Karōshi Books, 2013, 216 p.
mocsariszorny 2016.06.02. 15:27:12
Bejegyzés: Lynda E. Rucker: The Moon Will Look Strange, Karōshi Books, 2013, 216 p.
mocsariszorny 2016.06.02. 15:10:17
Bejegyzés: Lynda E. Rucker: The Moon Will Look Strange, Karōshi Books, 2013, 216 p.
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2015.12.29. 02:02:13
Bejegyzés: Két hír
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2015.12.29. 02:01:23
Úgy tűnik egyébként, hogy ez az eset egy kiterjedtebb idiotizmus megnyilvánulása a fantasztikum világában. A 444 novemberben, kb. ezzel a poszttal egyidőben cikkezett arról (a Magyar Nemzet Online-on pedig, ha jól emlékszem, korábban, Lakner Dávid, akit már régóta jó újságírónak tartok), hogy az érzékenység és a tolerancia jegyében még a szabad szólást is korlátozni akarják a finomlelkű egyetemisták, így pl. sértőnek találják az indiánjelmezt halloweenkor, és lehetőség van arra, hogy pl. a nemi erőszak áldozata ne tanuljon erről a bűncselekményről, nehogy az felkavarja. De ezt a termést gyarapítja az, hogy az ottawai egyetemen hallgatók kifogásolták a jógaoktatást, hiszen annak fehérek általi tanítása a gyarmatosított India kultúrájának megsértése, illetve a Princetonon néger aktivisták a Wilson elnökre való utalások miatt tiltakoztak, mondván, nevezettnek voltak rasszista megjegyzései.
Annyiban megértem ezeket a szerencsétleneket, de Lovecraft esetében egy bohózat, hiszen a fantasztikum objektíve kimagasló, hagyományteremtő alakjáról beszélünk, akit nem a rasszista kiszólásai miatt méltatunk ebben a rajongói közegben, hanem fikciójának nagyhatású gondolati magváért, ami nem a rasszizmus volt, még akkor sem, ha tény, hogy annak is akad nyoma Lovecraft írásaiban (vö. pl. Red Hook, Árnyék Innsmouth fölött). Az eset külön pikantériája és szégyene, hogy a WFC első ülése 1975-ben kifejezetten a Lovecraft-körről szólt, de pl. 1978-ban is Howard volt a központi téma, akitől ugyebár, khm, szintén, khm, távol állt a polkorrektség (csekkolható a Wikipedián).
Érdemes egyébként Joshi blogját olvasni. Ő még talán novemberben lezárta a vitát, viszont nagyon szépen, tömören pontokba szedte az ellenvetéseit. Külön vicces abba belegondoloni, hogy ez az érzékenységmánia meddig fajulhat. Joshi hoz néhány kiváló példát; én azt tenném hozzá, mikor jönnek elő szélsőséges feministák azzal, hogy nem kellene olyan művészekre, történelmi alakokra emlékezni, akik kurváztak. A feministák számára a prostitúció a férfiuralomnak és a nők tárgyiasításának egy fontos intézménye, ilyenformán sértő minden nőre nézve, és összeférhetetlen a politikailag korrekt szemlélettel, hogy ilyen elnyomók emlékét dédelgetjük. Vagy inkább ne adjak ötleteket, hátha valamelyik aktivista tud magyarul és olvassa ezt? :-D
Ez az Older gyerek pedig, akinek '15-ben jött ki az első könyve, a közreműködésével és a megnyilvánulásaival (sajnos beleolvastam a Twitterjébe) leginkább egy bohócként pozicionálta magát ebben a kabaréban.
(Kis mellékvágány, de muszáj megemlítenem, mert szemléletes kontraszt. Susan Estritchet, a feminista kutatót 1975-ben megerőszakolták. Erre ő 1986-ban a Yale Law Journalben 98 oldalas tanulmányban elemezte a nemi erőszak törvényi szabályozását, annak gyakorlatát és visszásságait, és ezen kívül is könyvet írt a témáról. Ma pedig egy hallgató egyszerűen kihagyhatja a témát a tananyagból, mert felszínre hozza a traumáit. Távol álljon tőlem az érzéketlenség, de némiképp megmosolyogtató ez a különbség.)
Bejegyzés: Két hír
mocsariszorny 2015.11.24. 16:25:28
Bejegyzés: Két hír
Thasaidon · http://zothique.blog.hu 2015.10.13. 17:03:01
Az Occultation és a --30-- tényleg veszett jó novellák. A rendellenesen viselkedő állatok az utóbbiban... Az nagyon nagy volt, bár szerintem _túl_ kevés, zavaróan kevés információt kapunk. (Ez az egész Occultationre jellemző volt.) A végére már kicsit el is vesztettem a fonalat. :-D Az Imago Sequence (kötet) annyiban azért jobban tetszett, hogy ott a novellák nyersebbek, erőteljesebbek voltak. Az Occultationre (kötetre) Barron kicsit finomította a stílusát, és szerintem a stilisztikai ügyesedés a borzalmak élének csorbításával járt.
Egyébként Barron szerintem akkor a legerősebb, amikor valamilyen primitív, de nagy erejű létformát (gombát, szivacsot, férget, stb.) ábrázol a műveiben, vagy ilyenekre céloznak. Azok rendkívül nyomasztó asszociációk tudnak lenni. Az Occultationben már megjelent, és a Beautiful Thingben kifejezetten folytatódott ez a sátánistás-okkultistás vonal, na, az már szerintem nem a munkássága csúcsa.
Terveim és reményeim szerint lesz még Barron-poszt, de most a következő cikk Ligotti Conspiracy of the Human Race-jéről fog szólni.
Bejegyzés: Thomas Ligotti: Teatro Grottesco, Virgin Books, 2008, 280 p.
Belzador Carcosa 2015.07.13. 14:40:49
www.deltavision.hu/forum/viewtopic.php?pid=34822#p34822
Bejegyzés: Laird Barron: The Imago Sequence and Other Stories, Night Shade Books, 2008, e-könyv változat