Philip Fracassi forgatókönyvíró és író, aki irodalmi téren eddig önálló elbeszéléseket publikált, első teljes novelláskötete márciusban várható Behold the Void címmel, előszava nem kisebb személy, mint Laird Barron tollából származik. A Fragile Dreams az elbeszélések egyike, viszonylag friss termés, 2016 novemberében látott napvilágot. Kindle-kiadásának megvásárlása egy kósza fellobbanás eredménye volt a részemből, részben hasonlóan, mint Rich Hawkins írása esetében: a 3,80 George Washingtont egészen, sőt, kifejezetten méltányos árnak tartom azért, hogy egy, a kedvenc zsáneremben alkotó szerzőtől egy hamar elolvasható terjedelmű írást tartalékoljak a Kindle-mön az ínségesebb időkre. A kiadók és a szerzők szemmel láthatóan odafigyelnek arra, hogy fogyaszthatóvá tegyék az eladott műveket, de ez már csak így működik, és végül is a horrornak fontos műfaja a novella meg az elbeszélés, szóval ez így egész jól összeáll, és amíg nem vezetik be az alapjövedelmet, hogy a senkit nem érdeklő hóbortjaimnak hódoljak 7/24-ben, addig bizony inkább egy efféle röpke szösszenettel csillapítom olvasásszomjamat 4-500 oldalas regények helyett. Fracassi jelen írása az Amazon tájékoztatása szerint papíralapon 101 oldal. Ezek az oldalak valószínűleg nem túl terjedelmesek, mert egy délután alatt végigszaladtam a művön. Tény, a szöveg is elég olvasmányos. Lássuk, mit tud.
Van egy főhősünk, bizonyos Matthew Calvert, frissen végzett jogász, tetemes diákhitellel a nyakában, aki épp állásinterjúra készül egy ügyvédi irodánál, amikor jön egy földrengés, és az egész épület ráomlik. Innét kezdve azt követjük nyomon, hogyan küszködik emberünk a föld mélyének fogságában. Fracassi természetesen nem fukarkodik a naturalista részletekkel, a főhős helyzetében semmi kényelem vagy esztétikum nincs, az egyik lába kifordult, a jobb keze beszorult, a bal keze szabadabb, de a gyűrűsujját leszakítja egy üvegszilánk, a hátát pedig óriási tömb nyomja, azzal fenyegetve, hogy elroppantja a gerincét. Aztán persze megjelennek mindenféle ijesztő dolgok is, amiknek egy beszorult ember nem szokott örülni.
Törékeny álmok, ezt jelenti az elbeszélés címe, és bizonyos szempontból pontosan erről is szól: a főhős a nagy amerikai álom megvalósítására törekszik, még ha nem is csupán a tiszta önmegvalósítás céljából lát hozzá (elvégre az adósság elég nyomatékos motiváló tényező): menő állás, asszonyka, kiccsalád. Ennek a reménye omlik porrá az irodaépülettel együtt a földrengéskor, hiszen nemcsak hogy ez a meló nem jön össze Calvertnek, de az sem biztos, hogy lesz még alkalma állást keresni. „A jelen pillanatban az a fontos, hogy észben tartsd a lélegzést” – a mű első mondataként ez a gondolat suhan át a főhős agyán, ekkor még az állásinterjúra való várakozás közben, aztán nem sokkal később ugyanezt a tanácsot tekinthetjük a túlélés zálogának a föld alatt. De törékeny álomnak tekinthető nemcsak a főhős jövője, de a múltja is, mindenekelőtt a hallucinációiban visszatérő, elhunyt jóbarátjával való egykori bensőséges viszonya. No, meg persze az egész addigi élete, hisz ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, húsba vágóan valósnak vélt létezésünket másodpercek alatt összetörheti és akár meg is semmisítheti – példának okáért – egy váratlanul összeomló épület.
Nem tudom, más hogy van vele, de számomra ellentmondásos élményt nyújtott a központi szituáció olvasása. Az elbeszélésben visszatérő jelleggel említésre kerül az az egyébként saját kútfőből is kitalálható állapot, miszerint a föld alatt vaksötét van. Sötétség ide vagy oda, én nem igazán tudtam abba beleélni magam, hogy tényleg csak a sűrű, áthatolhatatlan sötét van előttem, amelyhez nem tud alkalmazkodni a szemem, ezért rendre magam elé képzeltem a leírt dolgokat (például az üvegszilánkot, a betontömböt), és így vizuálisan megjelenítettem a magam számára a helyszínt, holott a történet lényege éppen az, hogy az észlelésünkben legnagyobb szerepet játszó érzék kiesik, jelentősen megcsonkítva a világban való tájékozódás lehetőségét. Így azt hiszem, végső soron nem tudtam úgy és azon a módon belehelyezkedni a főhős nézőpontjába, ahogyan kellett volna, inkább egyfajta keresztmetszetben szemléltem a cselekményt, valahogy úgy, mintha Harry Clarke-nek Az elsietett temetéshez készített illusztrációját látnám három dimenzióban.
Az elbeszélés a végén jelentős teret hagy az olvasói képzeletnek, mert egyre elborultabb képekbe torkollik, amelyek ugyanúgy lehetnek az étlen-szomjan szenvedő főhős hallucinációi, mint valódi természetfeletti kísértések. Ez a bizonytalanság a történet legvégén sem oldódik fel. Néhány visszaemlékezésnél, illetve közjátéknál nem tudom mire vélni a természetfeletti felbukkanását, mert ezeknek semmi köze a cselekményhez, és nem is alkotnak semmilyen értelmes mellékszálat. Az ilyen közjátékokat leszámítva a főhőst megkísértő látomások rendkívül elevenek, már-már filmszerűek, talán nem véletlen, hogy az írás szerzőjének fő foglalkozása forgatókönyvíró.
A Fragile Dreams tehát végső soron kellemes kis klausztrofób borzalmakat tartogat az erre fogékonyak számára. Kifejezetten olvasmányos szöveg, garantáltan nem fogja megkínozni az olvasót, láthatóan röpke délutáni-esti olvasmánynak lett szánva, és ezt a funkciót maradéktalanul be is tölti. Az elbeszélés valós földmélyi borzalmak helyett a főszereplő „szorult” helyzetére és látomásaira épít. Különösebben emlékezetes olvasmánynak nem nevezném, nem hagyott bennem mély nyomot, de az efféle stílusra nyitottak számára egyszeri olvasásra kiváló anyag.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.