...where the stars come out in terrible brightness before eventide...

2017. november 28. 16:51 - Thasaidon

Rettegéstől terhes november I: The Black Aether író-olvasó találkozó – 2017. XI. 18.

tba_talalkozo_2017.jpgEz a november ilyen elég horroros volt, két egymást követő szombaton is nagyon vagány, a horrorhoz is köthető rendezvény került megrendezésre. November 18-án tartották a The Black Aether internetes magazin és negyedéves fikciós magazin író-olvasó találkozóját, majd november 25-én a Próza Nostra Világok Találkozása (ViTa) című beszélgetéssorozatát. Ezekről számolok be az elkövetkező két posztban.

A Lovecraft munkássága, hagyatéka köré épülő TBA 2015 végén indult, és azóta a magyar Lovecraft-rajongói közösség fő szervezőerejévé nőtte ki magát. (A magyar „Lovecraft-reneszánsz” kapcsán természetesen megemlítendő az Azilum is, de annál a magazinnál a közösségszervező elem nincs meg.) Egyrészt nagyszerű dolog, hogy egy ilyen fejlemény bekövetkezett, másrészt nagyon is időszerűvé vált, hogy a virtuális közösség egy fizikai térben is összegyűljön végre. Hosszas szervezési előzmények után ez év november 18. lett a végleges dátum, a rendezvény helyszíneként pedig a CDFŰ került kiválasztásra. Ahogy az egész TBA-jelenségnek, úgy e rendezvénynek is Tomasics Józsi volt a motorja, akinek Dajka Gábor, Sütő Fanni­, Szujó Norbert és Vidra Gyula, a TBA szerkesztői segítettek.

Írhatnék visszafogott, elfogulatlan hangnemben, ami nem adná vissza azt, mennyire jó hangulat uralkodott a találkozón, avagy írhatnék lelkendezve, kirobbanó örömtől ittasan, ami óhatatlanul felsejtetné a háttérben a brancsbéli elkötelezettség kísértetét, elvégre alkalomadtán jómagam is közreműködök a TBA tevékenységében. De hát ez van, és a módszertani dilemmám exponálását követően leszögezem, hogy lelkes leszek, mert tényleg bitang jó volt az egész.

Mert hát engem majd szanaszét vetett a boldogság, amikor végre kihirdetésre került az Egy és Megmásíthatatlan Hivatalos Időpont, hiszen egy ilyen rendezvény, amelyen az ember ivadéka nyakig hentergőzhet (majdnem) ezredmagával a nagy lovecraftságban, és hasonszőrű arcokkal ismerkedhet, még egy-két éve is elképzelhetetlen volt. Talán szerepe lehetett ebben a Lovecraft iránti érdeklődés évek óta tartó óriási nemzetközi felfutásában, de nekem az a tippem, hogy, mivel ennek nálunk kevés látható jele van (ide tartozik a The Ballad of Black Tom, illetve a közeljövőben Kij Johnson The Dream Quest of Vellitt Boe magyar kiadása a Fumaxnál), inkább egyszerűen sok Lovecraft-kedvelő lappangott régóta az országban, és csak egy közvetítő csatorna kellett, amelyen keresztül előkászálódhatnak. Na, hát ez a csatorna lett a TBA. (További érdekes kérdés lehet még, hogy a nem irodalmi kulturális médiumoknak, mindenekelőtt a szerepjátéknak nálunk milyen szerepe lehet Lovecraft megismertetésében, de erről itt nem spekulálok bővebben.)

A Facebook-eseményen végül 43 biztos résztvevő, valamint 122 érdeklődő jelölte magát. Ennek fényében látszólag csekélyke az a 30-40 ember, aki ténylegesen jelen volt, de hát felelős és körültekintő ember nem bízik a Facebook indikációjában, egyébként pedig nagyon szép szám ez, amivel pont jól megtöltöttük a CDFŰ általunk belakott termét. A helyválasztás szerencsére maximálisan beigazolódott. Mondjuk a pizza nem volt túl bizalomgerjesztő, de amit én ebédeltem (vagy inkább vacsoráztam, ilyen tonhalas izé, lövésem sincs, mi a neve), az finom volt, plusz Soproni Óvatos Duhajt csapolnak, ez azért elég jó pont, továbbá ízlett a tea is. Azért is jár a maximális pacsi, amiért a rendes este hat órai nyitva tartás helyett délután egykor már rendelkezésünkre bocsátották a helyiséget.

A találkozó úgy nézett ki, hogy egy rövid nyitóbeszédet két kerekasztal-beszélgetés követett, e két beszélgetés közé pedig beékelődött egy ünnepi tortaszelés, amely torták egyébként elég irgalmatlan módon be is kebeleződtek (a tortákért Alizt illeti a köszönet). A nyitóbeszédben Tomasics Józsi mesélt a TBA eddigi eredményeiről, küldetéséről és a várható jövőbeli tervekről. A lényeg itt az volt, hogy a TBA eddig is nonprofit jelleggel működött, és ez a későbbiekben sem fog változni. A TBA célja ugyanis az, hogy egy felületet biztosítson a kezdő vagy lelkes íróknak, akik kifejezetten a lovecrafti vonalon szeretnék a szárnyaikat próbálgatni. Ez persze együtt fog járni a hullámzó színvonallal, elvégre kevésbé sikerült írások is helyet kapnak, de hát ilyen ez a popszakma. Ugyanakkor távlati projektként tervbe van véve egy átfogóbb horrorirodalmi magazin is, ami viszont már piaci alapon működne. Azt hiszem, sokak nevében írhatom, hogy kíváncsian és sok sikert kívánva várjuk.

Az első beszélgetés négy résztvevője három TBA-szerző, Veres Attila (akinek Odakint sötétebb című regényével a közeljövőben a Zothique blog is foglalkozik), Bella Katalin, Schubert István (a. k. a. Cotter Blackstone), illetve a TBA illusztrátora, Ámon Attila. A téma a TBA-ban való írás-alkotás tapasztalata volt, illetve az írás-alkotás folyamata általában. Itt nyilván húzhatná a nagyon kritikus ember a száját, hogy túlontúl váratlan válaszokra úgysem kell számítani, mert hát mi sülhetne ki abból, amikor a lap főszerkesztője a lap révén szerzett benyomásokról, tanulságokról kérdezi a lapnál alkotókat? De a helyzet az, hogy nemcsak hihetők, de teljes mértékben igazak azok a közhelyesnek tűnő válaszok, hogy mennyire hiánypótló a TBA, mert tényleg az, hiszen ilyen lovecrafti orgánum nem kimondottan terjengett a magyar szcénában ezelőtt. Ezt Attila példája igazolja a legpregnánsabban, hiszen első olvasói visszajelzéseit a TBA-ban közzétett, lovecrafti hangvételű novelláin keresztül szerezhette. (Aztán sebtiben be is dobott egy igencsak lelkes fogadtatású regényt.)

A beszélgetés másik fő témája az volt, hogy milyen tanácsok adhatók annak, aki az írással próbálkozna. Az örök bölcsesség itt az, hogy az ember olvasson sokat, ami természetesen így van, mindazonáltal Bella Kati hozzátette ehhez, hogy romantikus történeteket kell olvasni, mert az biztos kihozza az emberből a horrort. Schubi azt a nem kevésbé megfontolandó szempontot hangsúlyozta – immár kifejezetten a TBA vonatkozásában –, hogy a lovecrafti történet nem a lovecrafti nevek, helyszínek mechanikus visszaadását jelenti, az írónak meg kell találnia a saját hangját, amit ezen a világon keresztül akar kifejezni. Attila azt emelte ki, hogy abból lehet megtudni, ha az embernek írnia kell, hogy nem ír, és ekkor feltámad benne az írás iránti kényszerítő szükség. Ez a meglátás kifejezetten tetszett, abszolút helytállónak éreztem, és szerintem ha az ember őszinte magához, akkor ezt az észrevételt fontolóra veszi a saját vonatkozásában is.

Ámon Attila kicsit kilógott a sorból, mert grafikusként nem sokat tudott hozzátenni az írói vonalhoz. („Mi az inspiráció forrása?” „A történet, ami elém kerül.” Kábé így.) Ebből viszont eléggé adja magát egy új téma egy elkövetkezendő újabb TBA-találkozó (mert muszáj újat tartani, semmi kétség) kerekasztal-beszélgetéséhez: a lovecrafti borzalmak képzőművészeti (vagy akár szűkebben képi ábrázolói) nézőpontból. Dögivel lenne anyag egy ilyen témában, és ha jutna rá elég ember, szerintem simán kitöltene egy ilyen beszélgetést.

A szünetben kiszellőztettük a fejünket és tortát zabáltunk.

A második etap társalgókörét Veres Attila, Fekete I. Alfonz, Farkas Balázs, illetve csekélységem alkottuk, és Vidra Gyula moderált. A téma általában a horror vonzereje, és közelebbről Lovecraft munkássága volt. Szó esett arról, hogy lenne-e helye Lovecraftnak a középiskolai oktatásban – itt én az óvatos tartózkodás mellett álltam, főként az írások mögötti filozófiai előfeltevések miatt, de érdekes megfontolások vetődtek fel a pro oldalon is, ami a számomra a legemlékezetesebb, az az, hogy az élet nehézségeivel szembesülni kezdő középiskolások számára Lovecraft írásai és személyes élete is egyfajta menedéket jelenthetnek („volt egy fickó, aki szintén kívülálló volt”). A horror vonzerejét és Lovecraft mai népszerűségét illetően sok minden elhangzott, előkerült a korszellem, az, hogy az ember jelentéktelenségét mennyire mélyen tapasztaljuk manapság, az, hogy a weird élménye az élet leghétköznapibb mozzanataiban is megmutatkozik, és hogy Lovecraft jelleme, de főleg öröksége, csonkán hagyott mitológiája kiválóan alkalmas volt arra, hogy követőket vonzzon. Végül beszéltünk arról, hogy vajon Lovecraftot elsősorban a saját feszültségei, frusztrációi, avagy a rajta kívüli, általánosabb jelenségek motiválták-e erősebben. Itt aztán előkerült, mennyire rendhagyó egyéniség volt, hogy életviteléből adódóan volt ideje és módja felszednie azt a rendkívül széles műveltséget, amivel baráti körét és az utókort is elkápráztatta, hogy élete egyik fő tapasztalata a fokozatos elszegényedés és státuszvesztés volt, ami a változásokkal szemben ellenségessé tette, hogy sajátos életvitele elengedhetetlen volt ahhoz, hogy azzá válhasson, aki volt, illetve hogy azért alapvetően jól érezte magát a bőrében, és ha volt is benne frusztráció, az legföljebb tudat alatt lakott benne.

Azt hiszem, ezen a vonalon is bőven akad még újabb beszélgetésekben feldolgozandó téma. Szerintem Lovecraft politikai-közéleti gondolkodása simán megérne egy ilyen alkalmat (nem elsősorban a rasszizmusára gondolok, sokkal több minden van itt, persze a rasszizmus is hozzátartozik), de ez akár a világnézetét átfogóbban taglaló beszélgetéssé is kikerekíthető, esetleg bevonva más elképzeléseit, például azt, hogy mit gondolt az esztétikáról vagy akár az erotikáról. Ami biztos, az az, hogy lenne anyag dögivel.

Szerintem az is izgalmas lenne, ha Lovecraft legmeghatározóbb magyar fordítóit összeültetnénk egy ilyen beszélgetésre olyan kérdésekkel, hogy milyen élmény volt a fordítás, mennyire volt nehéz, milyen szakmai kihívásokat jelentett, hogyan került eléjük a Lovecraft-fordítás feladata, milyen forrásokból dolgoztak, mennyire lehetett tudni, mi tényleg Lovecraft és mi nem az, urambocsá csinálnának-e valamit másképp. El tudnék képzelni mondjuk egy Kornya-Galamb-Bihari-Sóvágó beszélgetést, és tuti ott guvasztanám a szemeimet az első sorban. Sajnos egy ilyen alkalmat megnehezítene az, hogy professzionális műfordítókról beszélünk, akik Lovecraft mellett ezernyi más szöveget fordítottak, de ha megvannak még a Lovecrafttal kapcsolatos szakmai emlékeik, abból szerintem irtó nagy fainság kerekedhetne.

A kerekasztal-beszélgetések úgy zajlottak, hogy a moderátor feltette a kérdéseket, és azokra valamilyen sorrendben válaszoltunk. Ez tulajdonképpen nem teljes mértékben beszélgetés, mert a résztvevők voltaképpen nem egymással társalogtak, vitatkoztak, viszont ez a megoldás garantálta azt, hogy ne akadjon meg a szöveg (na, persze tudunk mi pofázni megakadás nélkül, ezt bizonyítottuk). Szóval szerintem működött. Majd meglátjuk, hogy alakul a jövőben.

Ez volt a történet szakmai része. Ezt fölösleges részletesen ecsetelni, de lélekemelő zárása volt az egész eseménynek, nagyon feldobtak az ottani beszélgetések, és remélhetően mások is így vannak ezzel. Ezúton is köszönet a CDFŰ-nek az állhatatos nyitva tartásért, én pedig személy külön köszönettel tartozok Vidra Gyulának, amiért elbeszélgethettem nála a hajnali első vonatig.

És akkor most jöhetnek a közhelyek arról, hogy emberek meg Lovecraft meg közösség meg szeretet, amiket már nem igazán akarok pufogtatni, de hát tényleg nagyszerű, hogy ennyi embert sikerült összeverbuválni egy ilyen alkalomra, ami egyszerre volt kulturális rendezvény és (fele)baráti összeverődés. Ez valahogy úgy tényleg összeállt. A helyszín megtalálásával és a szervezéssel kisebb nehézségek adódtak, de nem hiszem, hogy ezeken bárki komolyan fennakadt volna. Valami elkezdődött itthon, és én nagyon bízom benne, hogy legalább ilyen eredménnyel lesz folytatása.

A felső kép az esemény plakátja, Ámon Attila munkája. Az alsó képet Báti László készítette, természetesen már a beszélgetések után.

tba_utobuli.JPG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zothique.blog.hu/api/trackback/id/tr8913401417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
...where the stars come out in terrible brightness before eventide...