...where the stars come out in terrible brightness before eventide...

2013. március 26. 20:22 - Thasaidon

Les Daniels: Yellow Fog, Tom Doherty Associates, 1988, 294 p.

Az elmúlt egy hónap során szülinapoztunk, kiállítást látogattunk, köszöntöttük a világ leghatékonyabb fegyverének birtokosait, s végül egy kiváló horrorszerzőt is búcsúztatni kényszerültünk. E sokszínű tevékenységkavalkád alatt bizony háttérbe szorultak a bloggazda kedvenc vámpírjának kalandjai, s talán némely Kedves Olvasó is epedve várja, hogy ismét hallhasson a kortalan Don Sebastian de Villanueváról. A jelen bejegyzés eme hipotetikus igény kielégítése végett hívatott életre.

S. T. Joshi joggal rója fel Danielsnek, hogy nem ad magyarázatot Sebastian újabb felbukkanására. Hősünktől 1791-ben vettünk búcsút, amikor egy másik vámpír véréből szíva látványosan elpusztult, és maga is kimondta, hogy a vámpír számára a véget jelenti a fajtársa (?) vére. A Yellow Fog a viktoriánus Londonban, 1847-ben játszódik, 56 évvel a Citizen Vampire cselekményének lezáródása után, s ez idő tájt Sebastian él és virul. Életben léte egyszerűen adott, és noha szóba kerülnek pletykák, melyek szerint a legendás vámpír-mágus odaveszett a forradalmi káoszban, még csak e megbízhatatlan pusmogás szintjén sem nyerünk bárminemű sejtelmet Sebastian felbukkanásának okairól – hacsak nem puszta varázstrükkről beszélhetünk, miként arra igencsak homályos célzás történik a műben.

A regény két központi alakja az ifjú, romantikus lelkületű Felicia Lamb, valamint jegyese, a dologtalan, iszákos, élvhajhász Reginald Callender, aki menyasszonya pénzére pályázik a házasság révén, különösen azután, hogy gazdag nagybátyja teljesen felélte az örökségét. Felicia korán elvesztette a szüleit, és részben a velük való kommunikáció céljából, részben a földi lét béklyóitól való szabadulás lehetőségében reménykedve rendszeresen jár Sebastian Newcastle-höz, a spiritisztához, akinek valódi identitását a Kedves Olvasó már ki is találta. Reginald természetesen mélyülő féltékenységgel szemléli e vonzódást, és egyre nyíltabban teszi szóvá ellenérzéseit jegyesének. Felicia ellenkezéssel reagál Reginald vádjaira, és végül Sebastian fogai között köt ki.

A Yellow Fog több szempontból eltér elődeitől. Egyrészt cselekménye – ha leszámítjuk a prológust – mindössze néhány hét terjedelmű: a mű jóformán nem több, mint pillanatfelvétel Sebastian szűnni nem akaró létéből. Másrészt nincsenek történelmi vonatkozásai. A The Silver Skull és a Citizen Vampire jelentős történelmi korszakokban játszódtak, de a The Black Castle is felvonultatott híres történelmi karaktereket (Torquemada, Kolumbusz), és tapasztaljuk az Inkvizíció elhíresült tevékenységét. Emellett Daniels mindhárom regény utolsó fejezetében utalt bizonyos történelmi utórezgésekre (az Inkvizíció kései megszűnése, Mexikóváros felépítése Tenochtitlan romjain, Robespierre halála). A jelen esetben semmi efféle nem olvasható, a cselekmény és a következmények kizárólag személyes szinten kerülnek ábrázolásra. Azt hiszem, ez összhangban áll azzal a fejleménnyel, ami a Citizen Vampire-ban már megfigyelhető volt: Sebastian elveszítette abbéli reményét, hogy felülemelkedhessen a földi korlátokon, így nem tesz mást, csak egyik napról a másikra éli az életét, s közben tanulmányozgatja az emberiség fejlődését. A fókusz alapvetően a személyes sorsokra helyeződik.

A regény először nagynovella formájában jelent meg, melyet aztán a szerző kibővített. E bővítés a cselekmény magvát semmilyen módon nem érintette, ám fontos adalékokkal gazdagította annak lefolyását. A könyvet prológus nyitja, mely 1835-be viszi vissza az olvasót. Itt megtudjuk, hogyan veszítette el Felicia a szüleit, egyúttal némi betekintést nyerhetünk abba, miért alakulhatott ki benne az elvágyódás. Apja vasútvonal létesítésével próbált meggazdagodni, a próbajárat során azonban baleset történik, ez okozza – egyebek között – a lány szüleinek vesztét. A maga módján tömör kis korrajzot kapunk, melyet egyrészt maga a vasút, mint az ipari forradalom szimbóluma alkot, másrészt a nagytőkés Horace Lamb, aki fukar, lélektelenül materialista, és instrumentalista – ez utóbbi tulajdonságot példázza, hogy a próbajáratra mintegy demonstrációs eszközként hozza magával a családját. A korrajzot egy későbbi fejezetben a romantikus és gótikus irodalom divatjára mutató finom célzások egészítik ki – Felicia az Üvöltő szeleket olvassa, egy másik női karakter, az örömlány és bárénekes Sally a Varney the Vampire-t. Horace anyagiassága feltételezhetően alkalmas volt arra, hogy lányában a földi kötelékektől való szabadulás vágyát támassza fel. Amikor Sebastian felfedezi a bennrekedt gyereket, megkérdezi tőle, „[s]zeretnél-e szabaddá válni”, majd a lány igenlő biccentésére azt feleli, „[é]n is” (“‘Do you wish to be free?’ … ‘So do I.’”). A jelenet csattanója kettős. Egyrészt természetesen mást ért az igenlés alatt a két szereplő: míg a kislány a vagon fogságából akar kikerülni, Sebastian az anyagi világéból. Másrészt azonban a szótlan válasz tekinthető előrejelzésnek vagy Felicia „valódi énje” reakciójának, mivel valamiképp ő is elvágyódik a világból.

Feliciát a regény többször is ártatlannak nevezi. Ez az ártatlanság többrétű. Egyrészt a lány szűz, legalábbis addig, amíg Sebastian át nem változtatja vámpírrá. Ehhez a részhez aligha szükséges sok mindent hozzátenni. Bizonyára kismillió elemzés foglalkozik azzal, hogy a vámpír fogainak behatolása a nemi aktusnak, illetve a szüzesség elveszítésének szimbolikus vagy tudatalatti kifejeződése, ezáltal is erősítve a vámpír szexualitástól túlfűtött jellegét. Ami engem illet, én a vámpír alakjának ilyetén értelmezéseiért egyáltalán nem vagyok oda, és részben azért szeretem a Don Sebastian-krónikát, mert kevés hangsúly helyeződik az élőhalottszexre, ellenben Sebastian nemcsak gátlástalan, rideg figura, aki szenvtelenül eltapossa az útjába állókat, de mindehhez még filozófiát is gyárt. A szexualitás és a fogak behatolásának összefüggése azonban ebben a műben annyira arcbamászó, hogy lehetetlenség nem szólni róla.

Vámpírként a lány szintén ártatlan, ugyanis nem hajlandó vért inni. Ő maga említi magáról, hogy „vértől ártatlan” (“innocent of blood”), és ezt az ártatlanságát nem is hajlandó elveszíteni. Érdekes dolog, hogy noha hagyta, hogy egyszerre két helyen is vérét ontsák, ő pusztán a nyakon keresztüli vérvételtől is megriad, sőt, a számára felkínált vérből sem hajlandó fogyasztani. Magatartása irracionálisnak tűnik, elvégre annyit kétségkívül sejtett, mi fán terem a vámpír, és tudhatta, e lét miféle táplálkozási szokásokat, kényszereket implikál. Mintha a vámpírállapot Felicia lelki síkját jelképezné, melyet a lány semmilyen módon nem hajlandó beszennyezni. Tragédiája bizonyos szempontból idealizmusának következménye: nem hajlandó szembenézni a valósággal, hogy mások kárára kell életben tartania saját magát. Ha ezt tartjuk szem előtt, a Yellow Fog végtelenül kiábrándító, megcsömörlött képet nyújt a lét értelméről. Felicia azért menekült a vámpírlétbe, mert semmit nem talált, ami az emberi világhoz kötötte. Az életében feltűnő két legfontosabb férfi, apja és vőlegénye más-más módon, de mind önzőek és földhözragadtak voltak. Eredeti életétől megszabadulva azonban Felicia azzal kényszerül szembesülni, hogy e felsőbbrendűként elképzelt állapotban is az önzés, a létfenntartásért való küzdelem a meghatározó elv. Ráadásul Daniels elég hatásos jelenetben, a két vámpír és egy részeg prostituált találkozása révén igyekszik igazolni, miért is fölösleges morális aggályokat támasztani a vérszívással szemben, mivel egyeseknek jobb holtan, mint élve.

Kiégett világképet sugall, és Sebastian élni akarását, illetve Felicia idealizmusát állítja kérlelhetetlen ellentétbe kettejük utolsó közös jelenete, mely egy temetőben játszódik.

„– Eldobtad magadtól a halandó életet, melybe beleszülettél – mondta. – Ha e második lehetőséget is elszalasztod, nem marad más számodra, csak az üresség örökkévalósága.

– Olyannyira különbözne ez a sorstól, melyet te viselsz?

– Én legalább létezem. A földön járok. Mi lehet értékesebb?

– Ennyit kínál hát számodra a mágiád? Sétálhatsz a földön, mint bárki más?

– Mások meghalnak – felelte Sebastian.”

“‘You have thrown away the mortal life you were born to live,’ he said. ‘If you throw away this second chance, there will be nothing left for you but an eternity of emptiness.’

‘Would that be so different from what you endure?’

‘At least I still exist. I walk the earth. What could be more precious?’

‘Then this is all your magic offers you? The chance to walk the earth like other men?’

‘Other men die,’ Sebastian said.”

Az ábrándos lány látszólag a hétköznapi világ mögötti valóság megismerésére vágyott, ám valójában csak menekülni kívánt. Most szembesült a fátyol mögött rejtőző képpel, és amit lát, elborzasztja. Csökönyössége a vértanúság egyfajta szomorú paródiájára sarkallja: párját ritkító akaraterővel tartózkodik a vértől, bukása azonban hiábavaló és értelmetlen, hiszen természeti – azaz a jelen esetben inkább természetfeletti – törvényszerűségekkel szemben nem lehet eredményesen felvenni a harcot. Egyéni szinten kétségkívül tiszteletreméltó a döntése, ám ezen túlmenően értelmetlen, bölcsnek semmiképpen nem nevezhető. Egyedüli tiszteletreméltóságát az adja, hogy tudatosan, a következmények ismeretében született. Elgondolkodtató, vajon Felicia vezetéknevét – Lamb, azaz „bárány” – nem szándékosan választotta-e a szerző: mint fentebb szó esett róla, a lány ártatlan – akár, mint a ma született bárány, akár, mint Isten báránya. Ez utóbbi párhuzam tagadhatatlanul merész, ugyanakkor nem alaptalan, és a bárány, illetve az ártatlanság képzetén túl a mártíromság is erősíti. Ezen összehasonlítással Felicia áldozathozatala további mélységet nyer, cselekedetének hiábavalósága még kontrasztosabban válik láthatóvá. Jézus ugyebár az emberiségért halt meg, lehetővé tette számára az üdvözülést, s ezáltal a lét legalapvetőbb vonatkozása terén jelölt ki új irányt az emberek számára. Felicia saját törvényét követve vállalja a végső elgyengülést, bárminemű változás elérése nélkül. Nem tudunk róla, és nem is tűnik valószínűnek, hogy bármely vámpír elgondolkodott volna a vérszívás morális kérdésein, avagy ezen életbevágó szükség hirtelen megszűnt volna. (Remélem, a Kedves Olvasó díjazza, milyen stílusosan sikerült e remek párhuzam révén húsvétra aktualizálnom ezt a bejegyzést.)

A regény az emberiség lesújtó kritikáját nyújtja egy látomásszerű jelenetben. A kritika alapja a Don Sebastian-krónikákat átjáró elképzelés, mely szerint mindenkire a saját maga által elképzelt túlvilági sors vár. A temetőben sétálva Sebastian és Felicia halottak tömkelegének szürke kísérteteit látja, akik sírhelyükhöz kötve merednek az ürességbe. Állapotuk magyarázataként a következőt kapjuk a főhőstől.

„– Nincs víziójuk – felelte Sebastian.

– Nincs víziójuk?

– Életükben sosem álmodoztak arról, mivé válhatnak. Csak a földet és annak dolgait látták, s most, hogy meghaltak, tulajdon vakságuk béklyózza őket ide. Sohasem pillantották meg az ösvényt, melyet választva szabadulást nyerhetnek.”

“‘They have no vision,’ Sebastian said.

‘No vision?’

‘In life they never dreamed of what they might become. They saw only the earth and the things that were upon it, and now that they are dead they are trapped here by their own blindness. They have never seen the path that they might take to set them free.’”

Daniels sorai különösen annak fényében rettenetes súlyúak, hogy épp a regény cselekménye idején formálódott ki a szociológia mint tudomány, s vele együtt az az elképzelés, miszerint az ember egészben vagy részben a társadalom terméke. A Daniels munkásságával foglalkozó korábbi bejegyzésekben emlegettem, hogy Sebastian filozófiája erőteljes nietzschei felhangokkal bír individualizmusa tekintetében. Ez az individualizmus jóformán teherré válik azáltal, hogy az egyén lépten-nyomon mások által állított kényszerítő korlátokba ütközik, melyek szinte a tudatalattijába épülve befolyásolják cselekvését. Azt hiszem, valami effélét akar sugallni az alább idézett jelenet is, melynek üzenete már-már az anarchizmus határait súrolja.

„Felicia apró, szürke árnyat pillantott meg, mely bizonyosan egy gyermekhez tartozhatott valaha, s felé fordult. – Hogy lehetett ilyen fiatalon ennyire híján a szellemnek?

– Iskola, egyház, család. Számos módszer létezik. Életében megrémisztette őt valami, s most te is meg fogod rémiszteni.”

“Felicia saw the small gray shadow of what must have been a child, and she turned toward it. ‘How could he be so young and have so little spirit in him?’

‘A school, a church, a family. There are many ways. Something frightened him when he was alive, and now you will frighten him again.’”

A helyzet iróniája, hogy a vámpírok sem sokkal szabadabbak, és ezt Sebastian jól tudja. Állapotának börtönként való jellemzése legkésőbb a Citizen Vampire-ben nyíltan megjelenik, s ez a kép a jelen regényben is fontos. Mint Sebastian megjegyzi Feliciának, „[a] szomjúság uralkodik felettem, s téged is uralma alá hajt” (“[i]t is the thirst that rules me, and it will rule you”). A vámpírok, bár meghalni csak kivételes esetben tudnak, a maslowi szükséglethierarchia legalján elhelyezkedő igénynek vannak kiszolgáltatva.

A szomjúság mellett Sebastian beismeri, hogy valami más rabja is, méghozzá a halál-, valamint a túlvilágfélelemé. Ez ösztönözte őt arra, hogy feltámasztásának kódját kártyáiba rejtse, s – mint emlékezhetünk rá – ennek köszönheti végül, hogy évszázadok után 1789 Párizsában ismét visszatér anyagi valójába. Ez a fejlemény negatívnak tűnik. Ugyanakkor egy másik, korábbi szöveghely arról tanúskodik, hogy Sebastian alapvetően mégiscsak elégedett a helyzetével. A kijelentés a Madame Tussaud-val folytatott társalgás során hangzik el.

„– És sohasem lelt békére?

– Egy ízben, amikor egy ősi birodalom lehanyatlott, az istenei felemeltek a paradicsomukba, ám néhány évszázad elteltével a magam szőtte varázs ismét a földhöz láncolt, az önök Párizsába. S ismervén, hány kellemetlenebb világ létezik, melyben lelkek tanyáznak, beérem azzal, hogy itt maradok.”

“‘And did you never find peace?’

‘Once, when an ancient world came to an end, its gods took me to their paradise, but after some centuries a spell of my own devising drew me back to earth again, to your Paris. And since I know how many less pleasant realms there are, where spirits dwell, I am content to remain here.’”

E mondatokkal valamiféle választ nyerünk a kérdése, miért nem tudott Sebastian visszatérni a földön túli szférákba, habár az a kérdés továbbra is nyitva marad, miért nem talált más olyan csoportokat, amelyek képesek életben tartani a maguk istenét. Ennél fontosabb azonban, hogy a regény nyomasztó világképe még az univerzum távlataira is kiterjed: a Föld elfogadható helynek számít más világokhoz képest.

A Yellow Fog legfontosabb karakterei Sebastian és Felicia, rajtuk kívül más nem is igazán érdemel szót. Reginald ugyan kétségkívül központi figura, az ő személyiségéről azonban sok mindent nem lehet elmondani azon kívül, hogy italfüggő, kisajátító és haszonleső. Ezek a tulajdonságai nagyjából meg is pecsételik a sorsát.

A korábbi Don Sebastian-történeteket mindig átjárta valamilyen szimbólum. A jelen esetben ez kétségkívül a gázlámpák által beragyogott, sárga köd. Azon túl, hogy ezáltal kísértetiesebbé tehető a helyszín, e motívum talán azt a lelki tompultságot, elszürkültséget is érzékeltetheti, amelyet a temetői jelenet oly elevenen ábrázol.

Mint a Don Sebastian-ciklus többi kötete, ez a mű is élvezhető önmagában – jómagam a Yellow Fog novellaváltozata révén ismerkedtem meg Daniels rendkívüli karakterével –, néhány jelenete pedig kifejezetten mélyebb tartalommal bír. A mű cselekménye kissé nehezen indul be, nagyjából az első fele ugyanis a bonyodalom kibontakozására – Felecia elhidegülésére, halálvágyának felerősödésére, valamint Reginald vagyonvesztésére – fókuszál, a második fele azonban meghálálja az olvasó türelmét. Nem ezt tartom a ciklus legfontosabb regényének, Sebastian stílusa és gondolatai azonban így is kiváló olvasmányélményt biztosítanak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zothique.blog.hu/api/trackback/id/tr665174382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
...where the stars come out in terrible brightness before eventide...