...where the stars come out in terrible brightness before eventide...

2017. március 28. 11:04 - Thasaidon

Michael Wehunt: Greener Pastures, Shock Totem Publications, 2016, 191 p.

Ez a bejegyzés eltér a szokásos munkamódszeremtől abban, hogy most nem sorolom fel egyesével és értékelem a szóban forgó kötet novelláit, hanem igyekszem a közös sajátosságokat kiemelni. Ha gondoljátok, jelezzétek, tetszik-e nektek ez az irány.

A Nighscript című antológia első darabja megismertetett egy sor új szerzővel, akikről korábban nem hallottam, és kicsit kívül esnek a lovecrafti hangulatvilágot felkaroló szerzők köréből. Az antológia utolsó írásaként Michael Wehunt egy egészen kellemes novellát rittyentett, melynek hatására az egyik, khm, shoppingolásom alkalmával (töltsük már meg értelmes tartalommal ezt a balvégzetű jövevényszót) ezt a kötetet is behajítottam a kosárba. A könyvet a Shock Totem nevet viselő kiadó publikálta, mely ugyanilyen címmel egy meglehetősen érdekesnek tűnő horrormagazint is megjelentetett. A kiadó időközben, úgy tűnik, beszüntette a tevékenységét, de a kiadványai azért szerencsére nem párologtak el.

Michael Wehunt a weird irodalomnak azon a vonalán mozog, amelyben a szereplők érzelmeinek bemutatása legalább annyira gazdag, mint a félelemforrásé, és az olvasó a rettegés helyett sokkal inkább arra nyer rálátást, hogy az utóbbi színre lépése hogyan befolyásolja a szereplők mikrokörnyezetét. Ebben Nathan Ballingrud elég egyértelműen modellként szolgálhatott, olyannyira, hogy a kollekció két novellájában elég közvetlen tematikus párhuzam érhető tetten nevezett szerző egyik írásával: a Deducted from Your Share in Paradise arról szól, hogy egy lakókocsikban éldegélő közösség (tudjátok, ilyeneket láthatunk a Brickleberry című sorozatban) élőhelyére angyalok hullanak az égből, az A Thousand Hundred Years pedig egy apát állít középpontba, akinek elrabolták a gyerekét (mondhatnám, hogy egy párt, de a két szülő közül egyértelműen az apa perspektívájából látjuk az eseményeket). Ballingrud The Monsters of Heaven cím novellájában furcsa, angyalszerű lények jelennek meg a cselekmény helyszínét adó városban, és a középpontban történetesen egy pár áll (megint csak elsősorban az apa), amelynek elrabolták a gyerekét. És ha már gyermekrablás, mindkét ilyen történetben kifejezetten ütnivaló, vádaskodó módon viselkedik az anya az apával.Greener Pastures, vagyis zöldebb legelők, avagy zöldebb rétek: a cím egyértelműen sóvárgásra utal, a valami jobb utáni vágyakozásra, legyen az a szomszéd kertjében vagy bárhol másutt. A két mondatból álló hátoldali szöveg azt sugallja, hogy ez a vágyódás fogja egybe a könyv írásait. Talán nem az összesben, de sokukban tényleg megfigyelhető, hogy a legerősebb érzelem ez a vágyódás, aminek tárgya persze ezerféle lehet: a család valódi eredetének megismerése, a meghitt családi kör nyugalma, az egykori, tiszta, őszinte szerelem feltámasztása, vigasz egy kétségbeejtő szakítás után, gyermekáldás, az elveszett gyermek megtalálása, vagy éppen halál. Ezek a mardosó vágyak töltik el a szereplőket, és időnként ezek a vágyak jelentik az utolsó kapcsot, amely még létezik a hétköznapi világ és az attól egyre messzebb sodródó főszereplő között. A vágyódás ilyenformán kettős szerepet tölt be, mert egyrészt elidegenít – a gyermeke után sóvárgó apa adja ezt vissza a legplasztikusabban –, másfelől viszont össze is köt – hiszen a hétköznapi, „normális” világban elhelyezett állapotra irányul.

Adja magát a kérdés, hol található a borzongás a Greener Pastures-ben. A válasz erre a kérdésre, nos: elszórtan és jól eldugva. Másképp nehéz ezt kifejezni. A leginkább a címadó történetről, valamint az October Film Haunt: Under the House című novelláról mondható el, hogy egyértelműen dominál bennük a félelem. Az előbbi írás egy teherautósofőrről szól, aki egy országúti kis pihenőben sodródik át a természetfelettibe. Ilyesfajta témában egyáltalán nem először olvashatunk effélét: az ilyen irányultságú novellák közös sajátossága, hogy legalább utalások segítségével bemutatják a főszereplő hétköznapi életét vagy annak néhány fontosabb elemét, és egyre erősebben éreztetik az olvasóval, hogy a főszereplő menthetetlenül elsodródik ettől a hétköznapiságtól. Továbbá nem valamiféle régimódi természetfelettivel dolgoznak: a horrorban tipikus eszköz a rendkívüli lény vagy jelenség megjelenése, amelyről mindazonáltal feltételezhetjük, hogy valamiféle törvényszerűségek meghatározzák a magatartását. A Greener Pastures novellában ez nem merül fel, és nincs is rá szükség, mert egész másról szól. A novella főszereplője kamionsofőr, ez már eleve sugall egyfajta „hontalanságot”, instabilitást, amit aztán a végkifejlet csak beteljesít.

Az October Film Haunt: Under the House napjaink geek kultúrájára épít: négy horrorbolond felkutatja és meglátogatja egy titokzatos horrorfilm, az Under the House helyszínét, ahol eljátsszák és felveszik a filmben történteket. Egyértelműen a legijesztőbb történet a gyűjteményben, amely kicsit a horror zsáneréről alkotott reflexióvá is válik azzal, hogy az egyes szereplőket középpontba állító (de ilyenkor is harmadik személyű narrációval íródott) szakaszok mellett időnként a filmről írt blogbejegyzésből is olvashatunk részleteket. A kézikamerás felvétel miatt a mű kap némi found footage-es jelleget is, de ez a sajátosság inkább körítés, jelentősége nincs a történetben. Aki Wehunt kötetét horrorrajongóként veszi kézbe, akár rögtön ezzel a novellával is kezdheti az olvasást.

Wehunt, ha akar, nagyon szépen, sőt, gyönyörűen, elbűvölően tud írni. Beside Me Singing in the Wilderness-t a szerző eme képessége teszi nagyszerű nyitótörténetté. A cselekmény maga éppenséggel nem nyűgözött le: van egy hegyi forrás, amiből vér folyik, és akik isznak belőle, azoknak meghosszabbodik az élete, viszont vérrel kell táplálkozniuk később is. A középpontban egy ikerpár áll, két nő, akik egyike a narrátor. Ők szintén megkóstolták a forrást, viszont nem hajlandóak vért inni. A novella a narrátor strukturálatlan visszaemlékezése, illetve egyfajta hangulati portré, ennél nem több, de nem is kevesebb. Viszont a mondatai valahogyan gyönyörűek, álomszerűek, magukkal sodróak. Jó érzés olvasni őket, függetlenül attól, miről szólnak. Okos húzás volt a szerzőtől, hogy ezt a novellát rakta be elsőnek a könyvébe, egyúttal sajnálom, hogy ez a varázs nem tart ki a könyv egészében. Nem mintha Wehuntnak bárhol problémái lennének a stilisztikával, de az a diszkrét tündöklés, ami a Beside Me Singing in the Wilderness-t (már ez a cím is elbűvölő) jellemzi, nem olyan szembeszökő sajátossága a többi írásnak.

Egy kivételt azonban fontos tenni, ez pedig az Onanon. Hogy a címet a szerzőnek honnét sikerült összeszednie, fogalmam sincs, de semmi köze ahhoz a cselekményhez, amire valószínűleg mindenki asszociál belőle. A főszereplő egy író, Adam, aki hébe-hóba összefut egy rejtélyes nővel, és ez utóbbi alkalmi pásztoróráik után mindig otthagy neki egy részletet saját írásaiból, amelyek rendszerint nagyszerűen sikerednek, jobban, mint a főhős saját darabjai. Wehuntnak azt kellett megoldania, hogy a cselekmény bemutatásához használt saját, „átlagos” írásmódját felülmúlva érzékeltesse az írónő részleteinek magasabb irodalmi minőségét. Ez maradéktalanul sikerül neki: Meli (így hívják az írónőt) szövegei varázslatos merengések, pusztán a stílusuk gyönyörködtető, hipnotikus erejű. Ha valaki végigolvasta az Opeth My Arms, Your Hearse című albumának dalszövegeit úgy, mintha „rendes” prózát olvasna, az jó fogalmat alkothat ennek a szövegnek a jellegéről.

Ahogy említettem, a Greener Pastures írásaiban jelentős hangsúly helyeződik a szereplők érzésvilágának bemutatására, amiben Wehunt egyáltalán nem vall szégyent. A fentebb már emlegetett A Thousand Hundred Years, a könyv záródarabja ékesen példázza ezt: szívszorító látni, átélni azt a reményvesztett kilátástalanságot, kiégettséget, amit a gyerek elvesztése eredményez, és amin éppenséggel nem sokat javít, ha az eltűnést a környezete is az ember fejére olvassa. Az olvasó mélyen együtt tud érezni az A Discreet Music látens meleg főhősével, aki vénségére akarja feleleveníteni egy régi románcát. És hasonlóképp érzékletesre sikerült a Dancers meddő házaspárjának kilátástalanságára, akik egészen drasztikus módszerekhez folyamodnak, hogy gyerekük lehessen, és ez egyáltalán nem merül ki annyiban, hogy elültetnek egy pár fát a kertjükben, amelyekről gondoskodhatnak.

Ez az erény ugyanakkor együtt jár a nyílt rettegés eltűnésével. Ha az ember félni akar e novellákat olvasva, nem pedig együttérezni, akkor a Greener Pastures-t nem neki írták. Az A Thousand Hundred Years még hagyján, a maga tényleg szürreális zárásával, hiszen a gyerek eltűnése önmagában okot ad a félelemre, szorongásra. Ugyanakkor a horrorkedvelő nem biztos hogy sokat tud kezdeni az A Discreet Music férfi főszereplőjének érzelmi tépelődésével afölött, hogy kibe is volt szerelmes igazán – és itt teljesen lényegtelen a körülmény, hogy a szenvedélyes szerelem tárgya történetesen egy másik férfi volt. A műben bekövetkező szürreális átváltozás inkább mitikus-szimbolikus jellegű, semmint horrorba illő. A Dancers valószínűleg tetszeni fog azoknak, akiket mélyebben foglalkoztat a kérdés, hogy mi mindent lehet (avagy érdemes) beledugni a punciba. Én azért felvontam a szemöldökömet, a kedvenc zsáneremtől ugyanis nem éppen ilyen módon várom az ingerküszöböm meghaladását. Bár azért adjuk meg, ami jár: ez a novella tényleg roppant hatásos, de ezt a középpontba állított házaspár kétségbeesése eredményezi, nem a félelemforrás. Nem sokat tudtam kezdeni a Bookends fehér fiú-fekete lány párosával sem: nagyon szurkoltam nekik, hogy legyőzzék a kapcsolatukat övező előítéleteket, de a róluk szóló novella inkább egyfajta borongós-szürreális szerelmi történet, amelyben a felnőtté érés folyamatának is tanúi lehetünk, és mindezt szimbolikus jelleggel átszövi egy kabócafajta viselkedésének leírása. Mindez nem kimondottan félelmetes elem, és ezen maga a novella sem változtat.

A kötet talán leggyengébb darabja a The Inconsolable. Ennek vigasztalhatatlan főhőse egy szakításon esett át, és lényegében a búsongását követhetjük nyomon. Wehunt ezt az érzést is nagyon jól visszaadja, de a történet sokkal többet nem nyújt. Megjelenik még benne egy vallási szál, de azzal nem sok mindent lehet kezdeni. És persze a keresztény szimbolikának a novellában is megfigyelhető feldolgozása nem nevezhető éppenséggel újdonságerejűnek, így a történet nem menekül meg attól, hogy csupán negatív értelemben válik lehangolóvá.

Két bekezdéssel feljebb a „szürreális” szót háromszor sikerült elsütnöm, pedig a Greener Pastures több novellájáról tényleg leginkább ez a jellemzés adható. A rendkívüli, a természetfeletti jelenlétét mindig érezzük valamilyen formában, de ez nemcsak hogy ijesztgetés formájában nem nyilvánul meg egyik történetben sem (ez önmagában nem is feltétlenül baj, mellesleg szólva az olcsó, és igazából bármilyen hatásvadászatnál mi sem áll távolabb Wehunttól), de még csak rosszindulatúnak, gonosznak, fenyegetőnek sem érezzük feltétlenül – csak jelen van, mint holmi bizarr körülmény, ami adott esetben szokatlan viselkedésre sarkallja az embereket. Ezt a szokatlan viselkedést árnyalt, finoman ábrázolt jellemek teszik hitelessé. Wehunt novelláit a kifinomult mozzanatok, a visszafogott, esztétikus fogalmazásmód és a fojtott, vibráló feszültség jellemzi, méghozzá mesteri, hozzáértő kivitelezéssel. Mindez persze a nyers, természetfeletti szörnyűségek rovására megy, ezért aki a félelmet keresné a szerző novelláiban, valószínűleg kevéssé fogja megtalálni a számításait – habár a Greener Pastures-szel és az October Film Haunt: Under the House-szal mindenképp érdemes próbát tennie. Aki viszont nyitottabb arra az élményre, hogyan fordulnak az elfojtott vágyódások a bizarrba és a rendhagyóba, azok számára Wehunt értékes gyöngyszemeket tartogat.

A kötetet az egyes novellák rövid keletkezéstörténete zárja az érdeklődők számára. Én szoktam szeretni az ilyen kis apró bónuszokat. Időnként érdekes adalékokkal gazdagítják a novellák élményét. Ebben az esetben meglepett, hogy utalást találtam Lovecraftra és a kozmikus rémtörténetre mint ihletforrásra, szerintem ugyanis ezek a novellák alapvetően nem kozmikus jellegűek, és ez a sajátosság még azokban a történetekben is minimális mértékűre szűkül, amelyek esetében a szerző nyíltan utal a lovecrafti eredetre.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zothique.blog.hu/api/trackback/id/tr6512379237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
...where the stars come out in terrible brightness before eventide...
süti beállítások módosítása