Az elmúlt termékeny hónapok után sajnos a blog kicsit pihenőpályára állt. Hogy a május se múljék el bejegyzés nélkül, most egy olyan írást teszek közzé, ami évekkel korábban, egészen más célból született meg. Pillanatnyilag kénytelen lesz e „töltelékkel” beérni az Olvasó, akinek szíves kitartásáért esedezem, amíg meg nem tudom írni az újabb bejegyzéseket, melyekben igazi csemegék kerülnek terítékre.

Lovecraft The Colour Out of Space, magyar fordításban Szín az űrből című novellája a kedvenc történetem tőle. Azt hiszem, ezzel eléggé a mainstream táborban helyezkedek el a Lovecraft-rajongók közösségén belül, de ha egyszer így van, akkor így van. Nemcsak azért jó, mert iszonyúan erős hatást gyakorol az olvasóra, de azért is, mert az idegenséget, az emberi felfogóképesség számára megragadhatatlan tulajdonságokat mindennél jobban közvetíti. A Cthulhu hívása, hogy egy másik klasszikussal példálózzunk, szintén rendkívül hatásos, de Cthulhu még mindig bizonyos mértékig antropomorf, hiszen két keze van, két lába, egy feje, és felegyenesedve jár. A kései munkákban pedig az idegenek komplett civilizációkat építenek fel. Az őrület hegyeiben Lovecraft egyenesen az emberekhez hasonlítja a Véneket – a mű az író egyes politikafilozófiai nézeteinek is foglalata –, és a shoggothokat teszi meg az igazi szörnyeknek. Ez távolról sem azt jelenti, hogy e műveket lebecsülöm, viszont tény, hogy a Szín az űrből az idegenség olyan fokát közvetíti, amilyet talán egy másik Lovecraft-írás sem.

Történt, hogy néhány éve lefordítottam a Szín az űrbőlt. Hogy milyen apropóból, az kevéssé érdekes, a lényeg, hogy megtörtént. Forrásként az S. T. Joshi által szerkesztett, a Penguin kiadó által publikált, háromkötetes összkiadásban olvasható változatot használtam fel. A munka során felfigyeltem egy-két érdekességre, melyeket fel is jegyeztem magamnak. Ezt teszem most közzé a jelen bejegyzés formájában.

Elöljáróban megjegyezhető, hogy a Szín az űrbőlnek eddig két fordítótól „két és fél” fordítása jelent meg a magyar könyvpiacon. Az első fordítás Gáspár Andrásnak köszönhető, mely az 1988-ban kiadott, Homályos zóna című sci-fi-antológiában látott napvilágot, majd később a 2000-es Holnap történt című gyűjteményben is helyet kapott. A második fordítás Galamb Zoltán munkája, e verzió a Szukits Kiadó-féle Lovecraft-összkiadás második kötetében került publikálásra 2003-ban. A „kettő és feledik” fordítás azért kapta e fura megjelölést, mert szintén Galamb Zoltánhoz köthető, aki meglévő fordítását átdolgozta – amennyire beleolvastam, kétségkívül előnyére –, és ezen új változat a 2011-ben megjelent, Howard Phillips Lovecraft legjobb művei című, vaskos válogatásban található.

Az első dolog, ami meglátásom szerint említést érdemel, a „blasted heath” kifejezés magyarra fordítása. A szerző e kifejezéssel illette az öt acre-nyi szürke porsivatagot, mellyé Nahum tanyája vált a különös meteorit és a belőle kiserkent entitás ténykedése nyomán. Gáspár András tolmácsolásában a hely az „Elátkozott Fenyér” nevet kapta (így, nagybetűkkel), Galamb Zoltán „pokoli pusztának”, átdolgozott fordításában „üszköspusztának” keresztelte el. A két fordító figyelme azonban átsiklott egy tényező fölött, amelyre nekem is csak azért állt módomban „felfigyelni”, mert a már említett Joshi-féle gyűjteményes kötetben olvashattam a vastagon lábjegyzetelt angol eredetit. Abban a jelenetben, amikor a narrátor közzéteszi első benyomásait e szürkéllő tarmezőről, elhangzik egy mondat – mely egyébként az eddigi magyar fordításokból kimaradt. A következőképpen szól: „It was as if the poet had coined the phrase from having seen this one particular region.” Az én fordításomban: „Mintha a költő pontosan e táj láttán alkotta volna a kifejezést.” A mondathoz fűzött lábjegyzetben Joshi megjegyzi, hogy a „blasted heath” kifejezés az angol irodalom két klasszikusában is előfordul, Milton Elveszett paradicsomában és Shakespeare Macbethjében, és Lovecraft valószínűsíthetően az előbbit tartotta szem előtt. Én először „halott mezőre” kívántam keresztelni a helyet – utalva a területet eluraló élettelen némaságra, a rajta végbement lassú enyészetre –, de az új ismeret birtokában megváltoztattam elhatározásomat, és úgy döntöttem, az Elveszett paradicsom egy magyar fordítását hívom segítségül. A teljes művet legjobb tudomásom szerint két magyar fordító ültette át nyelvünkre: Jánosi Gusztáv és Jánosy István. A kérdéses kifejezés az első könyvben található. Jánosi Gusztáv fordításában a kifejezés és szövegkörnyezete a következő.

Mellette mégis mily hiven megállnak

Hervadt dicsökben, mint a Menny tüzétől

Perzselt sudártölgy s bércfenyők, melyek

Kevélyen hordják lombtalan fejök

A puszta táj fölött.

(John Milton: El­ve­szett pa­ra­di­csom /ford. Já­no­si Gusz­táv/, Franklin-Tár­su­lat, é. n., 20. o. /ki­e­me­lés tő­lem/)

Jánosy István vonatkozó fordításrészlete ekként olvasható.

Mint mennykő-ütött

tölgyek, hegyi fenyők kevélyen állnak,

bár perzselt fővel, meztelen a tarlott

pusztán.

(John Milton: El­ve­szett pa­ra­di­csom /ford. Já­no­sy Ist­ván/, Ma­gyar He­li­kon, 1969, 27. o. /ki­e­me­lés tő­lem/)

A Macbeth esetében szintén két fordítással kell számolni. Szabó Lőrinc a következőképpen adja vissza a releváns szöveghelyet, mely az első felvonás harmadik színében olvasható.

Mondjátok, kitől van

Csodálatos hiretek? vagy miért

Álltok elénk e dúlt pusztán ilyen

Jós-üdvözlettel?

(William Shakespeare: Macbeth /ford. Sza­bó Lő­rinc/, in: Shakespeare összes mű­ve­i – V. kö­tet, E­u­ró­pa Könyv­ki­a­dó, 1961, 151. o. /ki­e­me­lés tő­lem/)

Szász Károly fordítása így szól.

…honnan – szóljatok! –

Vevétek e csodás hírt? vagy miért

Álljátok útunk’ e sivár fenyéren

Ily jós-igékkel? – szólj hát, kényszerítlek!

(William Shakespeare: Macbeth /ford. Szász Ká­roly/, http://mek.niif.hu/04500/04585/html/magyar.htm#d1e9074 /u­tol­só meg­te­kin­tés: 2010. VIII. 23./ /ki­e­me­lés tő­lem/)

Végül Jánosy István Milton-fordítása mellett döntöttem, és a „tarlott pusztát” illesztettem az elbeszélésbe. Sokat vívódtam elfogadásán, elsősorban azért, mert a „tarlott” kifejezés számomra túl hevesnek, felkavarónak tűnt, ami inkább a meteor becsapódásához köthető, mint az utóhatáshoz – ez utóbbihoz sokkal inkább valamiféle lassú, fokozatos enyészetre utaló jelzőt tudnék kapcsolni. A szürke pusztaság felszíne is sima, ami nem a dúlásra utal. Ám a „tarlott puszta” mégiscsak karakterisztikusabb, mint Jánosi Gusztáv „puszta tája” (a Shakespeare-fordításokat most nem taglalom, csak Miltonhoz tartom magam). Ez azért kiemelendő, mert Lovecraftnál ez a tájelem központi jelentőséggel bír. Mellette szól az is, hogy a narrátor mesterkéltnek találja a kifejezést, márpedig e jelző jól illik a „tarlott pusztára.”

A műben két szó fordítása is felveti a szöveghűség és az eredeti jelentéstől való eltérés konfliktusát. Az első szó a „wise”, mely annyit tesz, „bölcs.” Lovecraft két alkalommal is ekként jellemzi a három professzort, akik első alkalommal, majd a rákövetkező napon kiérkeznek szemügyre venni a meteoritot. A szó erősen gondolkodóba ejtett, hiszen a kontextusból semmilyen módon nem következtethetünk arra, hogy a tudósok „bölcsek”, azaz nemcsak professzionális ismereteik rendkívül széles körűek, de a belső életben is irányzékként szolgálhatnak sokak számára. Ebből fakadóan a „tanult férfiak”, valamint a „tanult úriemberek” kifejezésekkel helyettesítettem be az angol „wise men” szókapcsolatot. Mint később kiderült, ezzel követtem Gáspár András és Galamb Zoltán példáját (Gás­pár: „ta­nult em­be­rek”, „tu­dó­sok”. Ga­lamb /mindkét verzióban/: „ta­nult fér­fi­ak”, „ta­nult fér­fi­ak”). Aztán kezembe került – a hűséges olvasó számára immár kétségkívül ismerős – Timo Airaksinen Lovecraftról írt elemzése, és a Szín az űrbőlt taglaló fejezetet elolvasva úgy döntöttem, mégiscsak visszatérek a szó szerinti jelentéshez.

Airaksinen meglátása szerint a Szín az űrből a tudomány megbízhatatlanságát, s ennek az emberekre gyakorolt végzetes hatását mutatja be. Ily módon Lovecraft az általa oly sokra becsült tudományos pozitivizmusra is kiterjeszti nihilizmusát. A meteorit tulajdonképpen üzenet, tartalma az ember kiszolgáltatottsága és a tudomány bizonytalansága, üzenet, melyet mindhiába próbálnak megfejteni a kiérkező tudósok.

A mű több bibliai utalást tartalmaz. Erről konkrét tanulmány is született, azt hiszem, a Crypt of Cthulhu című folyóirat hasábjain, melyhez sajnos még nem sikerült hozzáférnem. Ugyanakkor más, általam olvasott források is utalnak e körülményre. Airaksinen céloz rá, hogy a „wise” szó alkalmazása figyelemre méltó ilyen szempontból. A professzorok hárman vannak, és kelet felől jönnek (mivel „Arkhamtől nyugatra” tartanak). Ennek alapján akár a napkeleti bölcsek hasonmásainak is tekinthetők, egyúttal kifigurázásuknak, hisz tudásuk hasztalannak bizonyul. Airaksinen elképzelése természetesen vitatható, ez az elemzési lehetőség azonban arra késztetett, hogy az első hallásra implauzibilisnek tűnő „bölcs” szót alkalmazzam a magyar fordításban is.

A második szó, mely a fentebb vázolt konfliktust kiváltja, a „message”, vagyis „üzenet.” Lovecraft egy helyütt ezzel a szóval illeti a meteoritot. A releváns angol nyelvű szöveghely ekként szól: „…that lone, weird message from other universes and other realms of matter, force and entity.” Mint látható volt, az „üzenetként” való jelölés szó szerint is érthető, pedig megint csak kézenfekvő lenne a „hírnök” vagy „hírvivő” alkalmazása. Ami azt illeti, Gáspár András ez utóbbi utat követte („hírmondó”), és én is hozzá hasonlóan cselekedtem Airaksinen elemzésének elolvasásáig. Ezután viszont átálltam a szó szerinti értelemre.

Az általam készített fordításban az egyszerű nyelvezetű vidékiek a „profekszor” szóval illetik a meteoritot kivizsgáló professzorokat. Ez nem elírás. Sokáig tépelődtem rajta, hogy adhatnám vissza magyarul ezt a szöveghelyet: „one o’ them professors said so”. A problémát elsősorban a „professzor” szó jelenléte okozta. Egyszerűen túl furcsának hallottam a nyers beszédű farmer szájából. Először a következő fordítást adtam: „egyik olyan professzor mondta”, de ezt kissé mellétrafáltnak éreztem. Ez a változat túlságosan lealacsonyítja a falusi embert: mintha az egyetemi professzor holmi ismeretlen állatfajta volna. Az általam helyénvalónak vélt megoldás végül az ELTE Egyetemi Könyvtárában érkezett. Épp a különféle Elveszett paradicsom- és Macbeth-fordítások után kutattam, és történetesen egy raktárból kért könyvre kellett várnom. Várakozás közben leemeltem a polcról egy magyar népmeséket tartalmazó kötetet, és olvasni kezdtem. Ebben a könyvben bukkantam rá a „profekszor” szóra, és egyből megtetszett. Előnye, hogy érzékelteti a vidékies dialektust – az olyan emberek nyelvezetét, akik számára az 1920-as években nem volt mindennapos valóság az egyetem –, ugyanakkor nem lealacsonyító, és nem tipikusan „magyaros”, hogy furcsán hangozzék az amerikai környezetben. Míg például a „kend” aligha férne bele egy efféle szövegbe, a „profekszor” minden további nélkül megmaradhat.

A mű mindkét korábbi fordítója átsiklott egy apróság fölött, ami önmagában értelemszerűen nem diszkreditálja a meglévő fordításokat, azonban úgy vélem, Lovecraft emlékére tekintettel mindenképp fel kell hívni rá a figyelmet. Amikor a megnevezhetetlen szín kilövell a mennybe, a szerző megjelöli, az éjszakai égbolt mely régiója felé távozott. Így ír: “…Ammi stared blankly at the stars of Cygnus, Deneb twinkling above the others, where the unknown colour had melted into the Milky Way.” Gáspár András fordítása a következő: „…Ammi szóra képtelenül meredt a Cygnus meg a Deneb többi közt pislákoló csillagaira, ahol a szín beleolvadt a Tejút ragyogásába.” Galamb Zoltán változata ez: „…Ammi pedig bambán az összes csillagot túlragyogó Cygnusra és Denebre meredt, ahol az ismeretlen szín beleolvadt a Tejútba.” Úgy tűnik, mindkét verzióból visszakövetkeztethetünk az előfeltevésre, miszerint a Cygnus, magyarul Hattyú, valamint a Deneb egy-egy csillagkép. Galamb Zoltán egy fordítói lábjegyzetben explicitté is teszi ezt – eredeti és átdolgozott fordításában egyaránt –: „A Hattyú és a Deneb csillagképekre.” Ez azonban tévedés. A Hattyú az északi égbolt nyáron és ősszel látható csillagképeinek egyike, mely hazánkból nézve szeptemberben ér legmagasabbra az égbolton. E konstelláció legfényesebb csillaga a Deneb, egy tőlünk 1500 fényévre tündöklő szuperóriás, mely – ha a csillagegyüttest neve alapján hattyúként képzeljük el – az állat farktollazatán található. Ami pedig a „túlragyogást” illeti, a szöveg alapján arra a megállapításra jutottam, hogy a Deneb az, ami „túlragyog” valamit, méghozzá csillagképén belüli társait. Ez véleményem szerint abból következik, hogy Lovecraft először behatárolja Ammi figyelmének fókuszát („the stars of Cygnus”), s e keretben utal a Deneb társaira. A csillagászati tények valósághű tükröződését a fordításban azért tartom elengedhetetlennek, mert az asztronómia szerves részét képezte Lovecraft személyének. Mint ismert, tizenkét esztendősen került kapcsolatba e tudományággal, mely onnantól kezdve élete végéig megtermékenyítette képzeletét. Ha bármilyen mértékben is közvetíteni kívánjuk Lovecraft szellemét valamely művének lefordításával, e ténybeli részkérdés szem előtt tartása megkerülhetetlen.

A Szín az űrből angol eredetijében háromszor történik utalás az égre („heaven”) valamilyen érzelmi kontextusban. Először Nahum ad hálát az égnek, amiért vetésének java nem a fertőzött földdarabon található. (“Quick to connect events, he declared that the meteorite had poisoned the soil, and thanked heaven that most of the other crops were in the upland lot along the road.”) Utána a narrátor kiált fel, de tulajdonképpen Ammi nevében, amikor a szívós farmer a padláslépcsőn tétovázik. (“The sounds, the sense of dread expectancy, the darkness, the steepness of the narrow steps—and merciful heaven! … the faint but unmistakable luminosity of all the woodwork in sight; steps, sides, exposed laths, and beams alike!”) Végül elhangzik egy futó hálaadás az elbeszélő részéről a hatósági látogatást lezáró menekülés ecsetelése során, amikor észrevételezi, hogy a megszállott faágak a magasban rángatóznak a legvérfagyasztóbb módon. (“It was bad enough passing the glowing barn and sheds, and those shining orchard trees with their gnarled, fiendish contours; but thank heaven the branches did their worst twisting high up.”) Bizonyos fokú irónia feltételezése e szóhasználat kapcsán nem tűnik indokolatlannak, hiszen a tanyát és lakóit elpusztító szörny éppen a hála tárgyának, az égboltnak a származéka. Ezen irónia persze csak feltételezhető, de Lovecraftot ismerve nem biztos, hogy ab ovo kizárható. E megfontolásból kifolyólag következetesen tartottam magam az „ég” szó használatához. A mű korábbi fordítói közül Galamb Zoltán is e szót alkalmazza mindhárom helyen, míg Gáspár András az utolsó jelenetnél a „thank heaven” kifejezést így fordítja: „szerencsére”.

Az imént kifejtettek természetesen nem kimerítő jellegűek, bizonyára számos más érdekes fordítási kérdés is észlelhető, mint ahogyan az én meglátásaim is vitathatók. Ebben a bejegyzésben csak azokat a problémákat ismertettem, amelyek nekem szemet szúrtak valamilyen okból. Nem foglalkoztam például behatóan a novella stilisztikai sajátosságaival. A Szín az űrbőlt elemezve Joshi egyfajta meghosszabbított prózaverskén jellemzi a művet annak költői nyelvezete miatt. Ennek kapcsán itt csak annyit jegyeznék meg, hogy a két megjelent fordítás közül kétségkívül Gáspár Andrásé az, amely erőteljesebben érvényre juttatja a novella e sajátosságát, Galamb Zoltán két fordítása közül a második az, amely jobban érzékelteti ezt. Remélhetőleg az is látszik, hogy nem volt célom a meglévő fordítások besározása; az irodalomértelmezés sokszínűsége és a Lovecraft-szövegek eredeti változatai körüli bizonytalanságok, ha már egyszer úgy adódott, hogy fordítói szemmel elemezettem a művet, mindenképp érdemesnek tartottam felhívni a figyelmet az ismertetett szempontokra.